19.8 C
Budapest
2023. szeptember. 26. kedd

Durva: Ismert magyar énekesnő került kórházba drogtúladagolással

Dátum:

Megosztás:

Egy ismert magyar énekesnőt csütörtök reggel mentővel és rendőri kísérettel szállították egy budapesti kórházba

A rendőröket egy angyalföldi lakáshoz riasztották, ahonnan mentővel és rendőri kísérettel szállították kórházba az énekesnőt – számolt be róla a Blikk.

énekesnő,drog

A lap szerint egy ismert magyar énekesnőt csütörtök reggel mentővel és rendőri kísérettel szállították egy budapesti kórházba. A nő erősen kábult állapotban volt, azonnal ellátták, majd toxikológiai vizsgálatnak vetették alá, amely kokaint jelzett.

Erről Te sem maradhatsz le!

Bár a lap tudja, hogy kiről van szó, a személyiségi jogai miatt nem közölték a nevét, azonban azt írják, hogy több szemtanú is felismerte őt a kórházban, amikor az orvosok bevitték.

Rögtön felismertem. Az is azonnal szemet szúrt, hogy mindkét kezét ellátták, ugyanis mindkét alkarját kötés borította

– árulta el egy szemtanú.

A rendőröket 2022. október 27-én reggel riasztották egy angyalföldi lakásba, ahonnan a mentőknek egy nőt kellett kórházba vinni. A rendőrök a helyszínen csekély mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak, amit szakértői vizsgálat alá vetnek.

Az ügyben a XIII. kerületi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása gyanújával indított eljárást, gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt. A nő sérüléseivel összefüggésben nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Hozzáteszik, hogy az énekesnő jelenlegi állapotáról egyelőre nincs információjuk, ahogy arról sincs, hogyan szerezte a sérüléseit.

nuus, blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Megtette első balatoni útját a Komáromban készült új komp +fotók, videó

Bemutatták a BAHART új, Komáromban készített balatoni flottájának két már össszeszerelt darabját: a Tihany nevű kompot és a...

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...