13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDurva: El akarták hallgattatni Lajcsit

Durva: El akarták hallgattatni Lajcsit

Laj­csi fel­há­bo­ro­dása ért­hető, hi­szen elő­ke­rült egy, a víz­mű­vel kö­tött szer­ző­dés, me­lyen nem az ő alá­írása sze­re­pel. For­du­la­tot vár­nak az ügy­től, mi­köz­ben kü­lö­nös dolog tör­tént.

Galambos Lajos megdöbbentő kijelentést tett a Blikknek. Azt állítja, valaki, vagy valakik arra kérték, vonja vissza korábbi nyilatkozatát, melyben elmondta, hogy hamisított aláírást találtak azon a szerződésen, melynek értelmében több mint 7 millió forintot követel tőle az ÉDV Zrt.

Durva: El akarták hallgattatni Lajcsit
Lajcsi nem hallgat

„Megkerestek, hogy vonjam vissza a hamis iratokról szóló nyilatkozatomat, és soha ne beszéljek erről az ügyről, cserébe előnyös elbírálásban részesülök, de erre nem vagyok hajlandó.

Nem hagyom, hogy meghurcoljanak és bemocskolják a nevemet egy fikció miatt!”

– jelentette ki Lajcsi, akinek ügyvédje úgy véli, a szerződés érvénytelen, így a vízszolgáltató követelése sem jogos.

Ezzel szemben a vízmű szóvivője elmondta, továbbra is fenntartják a követelést…

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work