23.3 C
Budapest
2023. június. 1. csütörtök

Durva botrány Veszprém megyében, tanárnőt vert egy pap

Dátum:

Megosztás:

A plébános korábban egy kisfiút is megütött. A helyiek azt mondják, inkább elkerülik a templomot.

Nem nyugszanak a kedélyek Somlóvásárhelyen, abban a Veszprém megyei faluban, ahol korábban a helyiek fellázadtak a plébánosuk ellen. Akkor azért tört ki a balhé, mert a pap felpofozott egy kisfiút.

A helyiek szerint most egy újabb incidens történt: egy tanárnő állítja, hogy megütötte őt a lelkipásztor. Az asszony, aki a neve elhallgatását kérte, ismerősein keresztül osztotta meg a Blikkel a történetét. Azt mondta, egy vita fajult el, annak a végére tett egy ökölcsapással pontot a plébános. A pedagógus feljelentést tett.

A polgármester, Marton Zsolt szerint a papon kívül még ketten – a tanárnő és az iskolaigazgató – voltak egy helyiségben a történtek idején.

Korábban a lelkész egy kisfiút pofozott fel. Az akkori verésért felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A helyiek azt mondják, az erőszakos pap miatt már inkább a templomot is elkerülik.

A pofozkodással megvádolt plébános rövidre zárta a lap megkeresését: „Nem, nem igaz. Ez így teljesen fals!”

Az ügy kapcsán a rendőrség közölte, hogy feljelentés érkezett hozzájuk könnyű testi sértés és rágalmazás gyanúja miatt. Az ügyet továbbítják az illetékes ügyészségnek.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Kevin Dillon – Táv-felügyelő (Wire Room) – Bruce Willis egyik utolsó filmje – videó

Bruce Willis egyik utolsó filmje, amelyben ismét egy hőst alakít, .. fordulatos, izgalmas esti szórakozás! Teljes film magyarul: Táv-felügyelő (Wire...

Rendkívüli hír! .. Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre

Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, és csak 144 szavazott ellene. Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az állásfoglalást, mely...

Az Európai Bizottság és a kínai vezetés is aggódik a mesterséges intelligencia veszélyei miatt

Az EB korlátozásokat vezetett be az MI-eszközök használatára, Kína pedig még szigorúbban tervezi ellenőrizni az internetes adatforgalmat. A ChatGPT...

Megosztó TRIANON

Trianon miért fontos a magyarok egy részének, és a másik részének miért nem? - erre a kérdésre keressük a...