Dunaszentbenedek Bács-Kiskun Megyében található, a Duna bal partján, a kalocsai sárköz északnyugati peremén.
A falu Kalocsától 12 km-re, Dunapatajtól 10 km-re fekszik. A környező településekkel naponta több buszjárat köti össze. Legközelebbi vasútállomások Kalocsán és Dunapatajon vannak. A Dunántúllal hidak és kompjáratok kötik össze. Legközelebbi hidak Dunaföldváron, Baján találhatóak, de az új Szekszárdi híd is igénybevehető. Legközelebbi kompjárat Géderlak-Paks között van.
Nevét a Dunáról és az itt szolgáló bencés szerzetesekről kapta, mivel a katolikus templom védőszentje Szent Benedek apát a bencés rend alapítója.
Kis településünk 970 főt számlál. Lakosai szívélyes, vendégszerető emberek. Aki pihenésre, falusi csendre, nyugalomra vágyik látogasson el hozzánk. A falut körülvevő erdők hosszú sétára alkalmasak, a Duna-part télen-nyáron kellemes időtöltést nyújt. Nyáron a homokos zátony sok fürdőzőt vonz a Duna-partra.
Egyre több házat vásárolnak itt városi emberek, sőt külföldről is érkeznek érdeklődők, akik a falusi nyugodt hangulatra vágynak.
Kérjük, ismerkedjen meg honlapunkkal, majd látogasson el Dunaszentbenedekre, ahol kellemes kikapcsolódás várja.

Szórakozóhelyek:

Dunaszentbeneki Faluház-Teleház
Cím: 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 62.
Telefon / fax: 06 78/516-030
E-mail: [email protected]

Nyitva tartás: A hét minden napján nyitva tart a faluház (kivétel vasárnap)
Leírás: Faluház földszintjén a cukrászda üzemel és várja az érdeklődőket.

Programok

Állandó programok
Dunaszentbenedeki Falunapok Dunaszentbenedek Szeptember eleje részvétel ingyenes
Búcsú és utcabál Dunaszentbenedek Dunaszentbenedeki Faluház ingyenes
Szilveszteri bál Dunaszentbenedeki Faluház szilveszter éj változó
Néptánc Bemutató június eleje ingyenes
Térségi Néptánc Találkozó november ingyenes
Gyerekeknek
Gyermeknap Faluház május vége ingyenes
Időseknek
Nyugdíjas Bál Dunaszentbenedeki Faluház Évente többször ingyenes

Mozi

Otthon Mozi Kalocsa
Jegyelővétel és információ: 06-78/462-817, 06-78/462-606
Megközelíthető: Dunaszentbenedekről az 51-es úton

Színház

Katona József Színház Kecskemét
Telefon: 06-76/501-170
Jegyiroda: 06-76/501-177
Cím: 6000 Kecskemét Katona József tér. 5.

Művelődési házak

Dunaszentbenedeki Faluház-Teleház
Cím: 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 62.
Elérhetőség:
Telefon / fax: 06/78/516-030
E-mail: [email protected]

Nyitva tartás:
Hétfő: 12-20h
Kedd: 08-16h
Szerda: 10-18h
Csütörök: 10-18h
Péntek: 10-18h
Szombat: 15-21h
Vasárnap: szünnap
Igazgató: Koday Józsefné
Közösségi Ház, benne teleház+ cukrászda+könyvtár

Teleház
Cím: 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 62.
Elérhetőség:
Telefon / fax: 06 78/516-030
E-mail: [email protected]

Mobil: 20/2158533
Nyitva tartás:
Hétfő: 12-20h
Kedd: 08-16h
Szerda: 10-18h
Csütörök: 10-18h
Péntek: 10-18h
Szombat: 15-21h
Vasárnap: szünnap
Igazgató: Posztobányi Gábor teleház vezető d:/poszti
a faluház épületében működik

Múzeumok, kiállítások, emlékhelyek

Visky Károly Múzeum
Cím: 6300 Kalocsa, Szent István Király u. 25.
Telefon: 06-78/462-351
Megközelíthető: Dunaszentbenedekről az 51. számú úton

Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Cím: 6300 Kalocsa, Szent István Király u. 6.
Telefon: 06-78/461-819
Megközelíthető: Dunaszentbenedekről az 51. számú úton

Érseki Kincstár Kalocsa
Cím: 6300 Kalocsa Hunyadi u. 2.
Telefon: 06-78/462-166/210
Megközelíthető: Dunaszentbenedekről az 51. számú úton

Érseki Könyvtár Kalocsa
Cím: 6300 Kalocsa Szentháromság Tér 1.
Telefon: 06-78/462-166/201
Megközelíthető: Dunaszentbenedekről az 51. számú úton

Schöffer Miklós Múzeum Kalocsa
Cím: 6300 Kalocsa, Szent István Király u. 76.
Telefon: 06-78/462-253
Megközelíthető: Dunaszentbenedekről az 51. számú úton

Könyvtár, levéltár

Községi Könyvtár
Cím: 6333, Dunaszentbenedek, Kossuth u. 62.
Elérhetőség: A faluház épületében működik.
Nyitva tartás:
Kedd: 16-18h
Csütörök: 16-18h
Igazgató: Füri Bálintné könyvtáros

Turistáknak
Térkép
A település Bács-Kiskun megyében fekszik. A település mellett halad el a 51. sz. út, valamint a vasúti összeköttetés is biztosított. A településtől 12 kilométerre Kalocsa nagyváros található.
Dunaszentbenedek Község kiemelkedő természeti kincse a Dunapart és környéke. Évente egyre többen látogatnak hozzánk sátorozásra-pihenésre-fürdőzésre. A Duna-parti ártér erdői kellemes kikapcsolódást nyújtanak a sétálni, pihenni vágyóknak. A település képe igazodik ehhez a szép és nyugodt tájhoz.Tőlünk elérhető (10-15 km) távolságban rengeteg látnivaló található. Kalocsa ezeréves városa a maga látványosságaival (paprikamúzeum, Érseki könyvtár, nagytemplom, stb.), valamint a Szelidi tó is elérhető közelségben van.
Településünk legnagyobb szabású rendezvénye a minden év szeptemberében megrendezésre kerülő Dunaszentbenedeki Falunapok több napos mulattság Ezen rendezvény minden évben több ezer embert vonz. Ilyenkor kulturális, szórakoztató műsorok-bemutatók várják az ide látogatókat.
Kirándulások

Dunapart-ártéri erdők Dunaszentbenedek-Géderlak 10-90-perc egész évben
Kerékpártúra erdő-töltés-Dunapart-szőlők 10-90 perc egész évben
Kerékpártúra faluközpont-szövetkezeti major 15-20 perc egész évben
műemlék-séta A település műemlékeinek meglátogatása 30 perc egész évben

Dunaszentbenedek és környéke remek lehetőségekkel szolgál a pihenni-napozni-fürödni- kerékpározni-sétálni vágyóknak, és főleg azoknak, akik nem vetik meg a nomád életet. A Duna partján és az ártéri erdőkben (valamint a környéken) remek séta- és kikapcsolódás lehetőség van. A település közelében (15 km) elérhető rengeteg látnivaló. (Kalocsa: paprikamúzeum, Nagytemplom, Érseki könyvtár, stb. Ugyanakkor szelidi tó is elérhető közelségben van.
Turista útvonalak, bicikli útvonalak:
www.map24.co.uk
ATM automaták

A helyi Postán (Kossuth u. eleje, a katolikus templomnál) Postabank

Vendéglátóipari egységek

Étterem Cím Árszínvonal Leírás
Cukrászda 6333 Dunaszenetbenedek, Kossuth u. 62. közepes A cukrászda a Faluház épületében működik, nyitva a hét minden napján délután 14 órától. (kivéve hétfő)
Csillag Presszó 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 44. közepes Klasszikus presszó, a buszmegálló környékén helyezkedik el.
Pillangó Presszó Dunapart közepes Kellemes környezetben, a Dunaparton helyezkedik el. Szezonálisan működik.
Kiskocsma 6333 Dunaszentbenedek, Jókai u. 1. alacsony Klasszikus, csak Magyarországra jellemző „kocsmahangulat” lengi körül

Utazási irodák

Dunaszentbenedeki Faluház-Teleház-Európa Utazási Iroda ajánlatai
Cím: 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 62.
Telefon: 06-78/516-030
Megközelíthetőség: A faluközpontban helyezkedik el

Természeti vonzerők
Duna- part
Kulturális/ örökség vonzerők
Műemlék
• I. világháborús emlékmű Kossuth L. u. 47.
• II.világháborús emlékmű, temető
• Gyurtsek István sírhely ,temető

Népi hagyományok
• Hagyományőrző asszony népdalkör
• Ifjúsági tánckör
Speciális vonzerő
• Vadászat: A helyi Diana Vadász-társaság szervezésében
vezetője: Kovács Ignác 6333 Dunaszentbenedek, Petőfi u. 38.
Vendéglátás
Hotel, motel, panzió
Új Hajnal Szövetkezet panziója
vezetője : Vajda József 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 2. Tel:78/416-007

Cukrászda, kávézó,kávéház

Fekete Istvánné 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 62.
Gasztronómia
• Rétes
• Lakodalmi raguleves
• Lakodalmi kuglóf
• Birkapörkölt
A település speciális ételei,italai vagy a leggyakrabban fogyasztott hagyományos étel, ital
• Rétes Készítője : Forgó Istvánné 6333 Dunaszentbenedek, Rákóczi u. 12. Tel:78/416-006
• Lakodalmi raguleves Készítője : Csire Lászlóné 6333 Dunaszentbenedek,Kölcsey u. 6. Tel:78/416-130
• Lakodalmi kuglóf Készítője : Csire Lászlóné 6333 Dunaszentbenedek, Kölcsey u. 6. Tel:78/416-130
• Birkapörkölt Készítője : Tóth Sándor 6333 Dunaszentbenedek,Kossuth u. 1. Tel:78/416-097
Események
• Búcsú- vásár
• SZÜRETI FELVONULÁS hagyományőrző rendezvény szeptember végén, október elején.

Cím: Dunaszentbenedek Kossuth L. utca 62
Tel: +36 (78) 416 129
E-mail: [email protected]
Web: http://www.dunaszentbenedek.hu/gss02/alpha?do=12