17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTermészetvédelem, élőlények védelmeDunai szennyeződés – Katasztrófavédelem: szerves anyag okozza a foltot a folyón

Dunai szennyeződés – Katasztrófavédelem: szerves anyag okozza a foltot a folyón

2015 03 16 173937

MTI 2015. március 16., hétfő 17:27

Szerves anyagot: moszatot vagy algát tartalmaz az a nagy kiterjedésű folt, amelyet először vasárnap délelőtt észleltek a Dunán és a Kis-Dunán Kisoroszi térségében – közölte a vízügyi hatóság vizsgálata alapján a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Csámpai Attila korábbi tájékoztatása szerint vasárnap délelőtt még azt hitték, hogy olaj vagy olajszármazék okozhatta a szennyeződést, ám a fővárosi katasztrófavédelem mobil laborja, illetve a Fővárosi Vízművektől a helyszínre érkező szakemberek az első mintavétel után kizárták ennek a lehetőségét.
A vízügy vasárnap négy helyről vett mintát, amit egy speciális laboratóriumban 24 órán át analizáltak a folyón úszó folt összetételének pontos meghatározására – magyarázta a szóvivő.
Közlése szerint hétfő délutánra kiderült, hogy nem került környezetre veszélyes anyag a Dunába. A körülbelül ötszáz méteres kiterjedésű folt moszatból vagy algából állt össze, a szerves anyag vélhetően a Kisoroszi térségében közlekedő hajók oldaláról, illetve aljáról válhatott le, esetleg a felkavart iszapból származik. A vízügyi hatóság megállapította azt is, hogy nincs teendő a Dunán úszó folttal, az magától szét fog oszlani – tette hozzá Csámpai Attila.

Kép: Google;

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem