3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDunai Hajóbaleset – Vádat emeltek a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó -...

Dunai Hajóbaleset – Vádat emeltek a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó – szintén ukrán – kapitánya ellen, aki minden segítségnyújtás nélkül hagyta vízbe fulladni a Hableány utasait..

BUDAPEST | A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó ukrán kapitánya ellen 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt

– közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy az 59 éves férfi 1979-ben szerzett hajóvezetői engedélyt, majd 2004-től hajóskapitányi képesítéssel, valamint rádió- és radarkezelői képesítéssel is rendelkezett; a Duna magyarországi szakaszán is pontos helyismerettel bírt.

A vádlott egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában egyedül vezetett egy szállodahajót, amelyen 2019. márciusban és áprilisban mentési gyakorlatokon is részt vett. A vádlott 2019. május 29-én, az esti órákban a Duna bal partján található, V. kerület, Vigadó 1 nevű állomásról indult el a hajóval Romániába.

A vádlott azt tervezte, hogy először északi irányban hajózik a Dunán, majd északról megkerülve a Margit-szigetet, délre folytatja útját.

A Dunán ekkor a vádlott által irányított hajó előtt haladt egy másik szállodahajó, amelyet az ugyanannál a cégnél dolgozó másik ukrán kapitány vezetett, illetve a Hableány nevű, kisebb személyhajó, amelyen utasként 33 dél-koreai állampolgár, valamint a kapitány és egy fő legénység tartózkodott.

A kisebb hajó a Parlament előtt, balról megelőzte az elöl közlekedő szállodahajót, majd előtte hajózott és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A Hableányt követő szállodahajót vezető kapitány ennek ellenére gyorsítani kezdett és a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így a biztonságos távolságot nem tartotta meg, az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést nem adta le. A nagyobb hajó, kapitánya gondatlansága miatt, nekiütközött a Hableány hátsó részének, a kisebb hajót beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó 35 személy vízbe került – idézték fel az eseményeket.

A vádlott hajója az ütközés pillanatában a baleset helyszíne felé haladt, attól körülbelül 600 méterre volt. A balesetet követően a vádlott az „Ember a vízben” német nyelvű rádióforgalmazást nem hallotta, azt azonban észlelte, hogy az előtte haladó szállodahajó a híd alatt rendellenes manőverbe kezd és megáll.

A vádlott ezt látva tovább haladt a Margit híd felé, miközben mobiltelefonon – sikertelen – hívást kezdeményezett a balesetet okozó kapitánytársa felé. A vádlott hajója lassítva áthaladt a már a mederfenékre süllyedt Hableány felett. Amikor a vádlott hajójával már éppen kiért a híd alól, rádión végül elérte kapitánytársát, aki tájékoztatta, hogy összeütközött egy hajóval, és megkérdezte, hogy lát-e valamit mögötte. Erre a kérdésre a vádlott azt válaszolta, hogy nem lát semmit, azt azonban hallotta, hogy valaki kiabált a fedélzet jobb oldalán.

Annak ellenére, hogy a vádlott a balesetet követően pár percen belül tudomást szerzett az ütközésről, nem tett fel további kérdéseket, hogy hol van az a hajó, amellyel a másik szállodahajó ütközött, kerültek-e emberek a vízbe, milyen mentésre irányuló intézkedéseket tesz kapitánytársa.

A vádlott a Margit híd alóli kihaladása közben megállította a hajóját és figyelemmel kísérte ahogy a másik szállodahajó mentőcsónakját leengedik. Amikor a mentőcsónak már ereszkedni kezdett a víz felé, a vádlott a hajóját gyorsítani kezdte és balról elhaladt az ütközésben részes szállodahajó mellett, majd megállás nélkül tovább ment. A kapitány a hajójával megkerülte a Margit-szigetet, majd a Duna budai ágában völgymenetben hajózott, amikor a baleset miatt intézkedő vízirendőrök kikötésre kötelezték.

Mindezek alapján a vádlott tudomással bírt arról, hogy mentésre szoruló emberek vannak a vízben, azonban nem nyújtotta a tőle elvárt segítséget, tovább haladt, nem állt meg segítségnyújtás céljából. Habár ezt a hajója mentési protokollja késedelem nélküli kötelezettségként előírta, nem riadóztatta a személyzetét, nem rendelte el a mentőcsónak vízre bocsátását. Ekkor még lett volna lehetősége a mentésre, mert még volt a Hableány hajóról vízbe kerülő, majd vízben sodródó, közvetlen életveszélyben lévő, mentésre szoruló sértett a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán – írta az ügyészség.

Az adott helyzetben a kapitány a vád szerint a tőle mint a baleset közvetlen közelében közlekedő hajó kapitányától elvárt segítségnyújtási kötelezettségének nem tett eleget 27 vízbe került, végleg víz alá nem merült, közvetlen életveszélyben lévő sértett vonatkozásában – fűzték hozzá.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a kapitánnyal szemben 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat fogházbüntetésre, amelynek végrehajtását a vádlott büntetlen előéletére és a joggyakorlatra is figyelemmel próbaidőre függessze fel és a vádlottat határozott időre a tiltsa el a vízi járművek vezetésétől,

A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, rendszeres jelentkezési kötelezettsége van a rendőrség felé – közölte az ügyészség.

Szólj hozzá! Mondd el a véleményedet, mert nekünk fontos a véleményed, mert a Hirmagazin.eu Online Média olvasója vagy, és mi megbecsüljük olvasóinkat!

Szerinted helyén való, hogy az a kapitány, aki elhajózik a fuldokló emberek mellett, felfüggesztett fogházbüntetést kapjon?

Te milyen büntetést adtál volna a fő-vétkes ukrán kapitánynak, és milyen büntetést ennek az ukrán kapitánynak?

A vélemény szabadon kijelenthető, így nincs jó – vagy rossz vélemény, minden vélemény a maga nemében ÉRTÉK!

Osztd meg a cikket, ha tetszett, hogy mások is elmondhassák a véleményüket! Hirmagazin.eu

mti, ujszo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem