Az EuroVelo 6 részeként, Komáromtól keletre fejlesztik a kerékpárutat. A NIF Zrt. beruházásában megkezdődött a kivitelezése annak a 7,5 km-es szakasznak, amely Dunaalmást köti össze Neszméllyel. A projekt keretében részben önálló vezetésű kerékpárút, részben pedig a meglevő utak felhasználásával, biciklisbarát szakaszok épülnek.

A kiépülő szakasz nemcsak a megyei kerékpárút-hálózatba csatlakozik be, hanem a főútvonalon kijelölt EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros-hálózat része lesz, amely

az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig tart, Magyarországon pedig 420 kilométer hosszan a Duna mentén halad.

A Dunaalmás és Neszmély közötti kerékpárúton biciklizők az útvonal kialakításának köszönhetően felfedezhetik a Duna árterének környezeti szépségeit.

Mindenki ezt olvassa most!

A 2022 őszére elkészülő kerékpárútnak azonban nemcsak turisztikai szerepe lesz, hanem sokaknak a munkába és iskolába járást is megkönnyíti majd, hogy biztonságos körülmények között, a gépjármű forgalomtól elválasztva közlekedhetnek – olvasható az nfi.hu-n.

A két település között 2,4 km-en 3,3 méter széles, teljesen új, önálló kerékpárút épül, 4,3 km-en 3,3 méter széles mezőgazdasági gépekkel vegyes használatú szakaszt alakítanak ki, míg további 800 m-en a meglévő helyi utakat újítják fel, eligazodást segítő táblákat helyeznek ki.

Mindenki ezt olvassa most!

A beruházás részeként, kényelmes lehetőséget biztosítva egy-egy rövid megállásra, Dunaalmáson és Neszmélyen is kerékpáros pihenőt alakítanak ki.
Forrás: NFI
Forrás: NIF

A kerékpárút Dunaalmás és Almásfüzitő közigazgatási határánál indul, majd a 4-es számú Esztergom-Almásfüzitő vasútvonalon halad át, ahol egy új, fénysorompóval biztosított vasúti átjárót építenek ki. A kerékpáros útvonal a 4. sz. vasútvonal meglévő, fénysorompóval biztosított keresztezését követően a vasútvonallal közel párhuzamosan halad, annak Duna felőli oldalán. Tovább haladva keresztezi a 10-es főutat és azzal közel párhuzamosan halad tovább Neszmély irányába.

A nyomvonal keresztezi az 1-es főút és Dunaalmás közti 1129-es számú utat, majd ismét a 10-es főutat és csatlakozik a meglévő helyi közúthoz. Ezen szakasz végén, az ingatlanok kiszolgálásának biztosítása érdekeben vegyesforgalmú (mezőgazdasági-kerékpáros) útként építik ki a szakaszt.

Mindenki ezt olvassa most!

A kerékpárút a neszmélyi szakaszon a Vízimolnár utca meglévő, részben felújítandó burkolatán halad tovább. A Vízimolnár utcából a vasútvonallal alkotott szintbeni vasúti átjáró közelében ágazik el keleti irányba és a vasútvonallal párhuzamosan halad annak Duna felőli oldalán, önálló kerékpárútként, a Neszmélyi Hajóskanzenig. A beruházás során Dunaalmáson az Izsán árok felett egy 5,5 m szabad nyílású, vasbeton szerkezetű, vegyes használatú közúti híd, míg Neszmélyen a Nyáraska-patak felett egy 5 m szabad nyílású, ugyancsak vasbeton szerkezetű kerékpáros híd épül. Az útvonalon egy új vasúti átjáró is létesül.

Forrás: NFI
Forrás: NIF

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában hazai forrás felhasználásával valósul meg. A kivitelezést a Hazai Építőgép Társulás Zrt. végzi nettó 1,2 milliárd millió forint értékben.

Nyitókép: NIF

infostart

Hirmagazin.eu

ElőzőMár félmillió magyar szerezte be a fontos iratot
KövetkezőHiánypótló térkép készült a Balatonról
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza