8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeHungarikumokTájegységekDuna–Dráva Nemzeti Park

Duna–Dráva Nemzeti Park

hirmagazin 2015 05 18 184637

Az 1990-es évek elején eredetileg Jugoszláviával közösen tervezett nemzeti park a közben bekövetkezett változások miatt nem alakulhatott meg, így a Duna–Dráva Nemzeti Park 1996-ban csak Magyarország területén jött létre.

Elhelyezkedése

A nemzeti park a Duna Sió-torkolata és az országhatár, valamint a Dráva mentén helyezkedik el. A Duna–Dráva Nemzeti Park 1996-ban jött létre, több, már korábban is védetté nyilvánított terület beolvasztásával. Kiterjedése mintegy 50.000 ha. A nemzeti parkért is felelős Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe kiterjed Baranya és Tolna megye teljes területére, Somogy megyére a Balaton déli partja kivételével valamint kisebb részben Fejér és Bács-Kiskun megyére is. A Dél-Dunántúl legnagyobb része dombság, amelyből szigetként emelkedik ki a Mecsek és a Villányi-hegység. A dombvidéket keletről és délről a Duna és a Dráva hordalékával feltöltött síkságok szegélyezik, így a védelem alatt álló területeken nagyon sokféle élőhely tanulmányozható.

A nemzeti park területi egységei

hirmagazin 2015 05 18 184652

Gemenc

Gemenc védettségét 1977-ben nyerte el. Ez a terület az ország legnagyobb, zömében erdővel borított ártere, melynek hossza 30 km, szélessége 7 km. Az ártéren a víz az úr, ennek megfelelő a növényzet is: a mélyebb területeken füzek, a magasabbakon nyárfák telepedtek meg, valamint itt él a cserjeszinten a galagonya és a hamvas szeder. Ezek a ligeterdők szinte megközelíthetetlenek, így remek búvóhelyet kínálnak a nagyvadaknak. A ritkán víz alá kerülő részeken található a ritka fekete galagonya, a tavaszi csillagvirág. Gemenc mélyén szürke gémek, rétisasok, kerecsensólymok és békászó sasok találnak élőhelyet.

A gemenci erdőkben található a Gemenci Állami Erdei Vasút, melyen időszakosan gőzvontatású nosztalgia vonat is közlekedik.

Gemencet világhírűvé az ország legszebb, legértékesebb trófeáit növesztő gímszarvas-állománya tette. Rengeteg az őz és a vaddisznó is.

Gemenc területén szárazodási folyamatot indítottak be az 1810-ben megindult folyószabályozási munkálatok. Bár természetes jelenség volna a holtágak feltöltődése és a szárazodás, a szabályozott meder nem enged lehetőséget új ágak képződésének. Ezért várhatóan 2007-től világbanki támogatással revitalizációs programot valósítanak meg a területen.

Béda-Karapancsa

A rendkívül értékes növény- és állatállománnyal rendelkező terület két fő részből áll. A bédai rész a Duna jobb partján húzódik, Mohácstól a déli országhatárig. Földrajzilag a Drávaközhöz tartozik. A karapancsai rész a bal parton követi a folyamot és magába foglalja a Karapancsai-halastavat. Ligeterdeiben a kockás liliom, a jerikói lonc és a fürtös gyűrűvirág is előfordul. A mocsárrétek védett növénye a réti iszalag. A Duna alsó szakasza a rétisasok és a fekete gólyák által legsűrűbben lakott területe az országnak. A Szúnyog-sziget erdeiben holló, kerecsensólyom és rétisas fészkel. A Duna árterein, holtágain hatalmas csapatokban tanyáznak a nagy kócsagok, kis kócsagok, kanalasgémek. Az emlősök közül kiemelkedően értékes a vidra, az áthatolhatatlan erdőkben vadmacska él. A Mohácsi-szigeten található Riha-tó „ramsari” terület, különleges értéke a kis kócsag- és bakcsó-fészkelőtelep, a néhány párban előforduló üstökösréce.

Dráva-menti síkság

A Dráva-menti síkság tulajdonképpen a helyenként 10–15 km széles magyar árteret jelenti. Az árteret holtágak és galériaerdők kísérik. A morotvákban sulyom, rucaöröm, tündérálom és kolokán állományai élnek. A hazai Dráva- szakasz halban leggazdagabb vizeink egyike. Él itt kecsege, Petényi-márna, lápi póc és réti csík. A kétéltűek közül külön figyelmet érdemel a rendkívül ritka tarajos gőte. A hüllők közül előfordul a kockás sikló, a rézsikló és a mocsári teknős. A partokon költ a kis lile és a billegetőcankó. A jégmadár és a gyurgyalag fészkelőhelye a folyó partfalaiban található. A galériaerdőkben ezrével élnek az énekesmadarak: fülemüle, énekes nádiposzáta, barátposzáta, csilpcsalpfüzike. A térségben tekinthető meg a „kormorános erdő”, mely a kárókatonák tömeges fészkelőtelepe. A nádasok környékén gyakori a hermelin és a menyét. Védett ragadozó a borz, a nyuszt és a vadmacska.

hirmagazin 2015 05 18 184709

Külön színfoltja a területnek a Mattyi Madár Emlékpark, amelynek kopjafái a hazánkban kipusztult madárfajokra emlékeztetnek.

Barcsi Borókás

A Barcsi Borókás Belső-Somogy déli részén gyepekkel, tavakkal, mocsárrétekkel tarkított táj. A borókás kialakulásában az erdőirtás, legeltetés játszotta a főszerepet. Névadó növénye a közönséges boróka. A homoki gyepeken a rovarok képviselői a homokfutrinka, a borókacincér és az ájtatos manó. A búbos banka és a darázsölyv is itt él. Helyenként találkozhatunk rézsiklóval. A pangó vizű élőhelyeken kialakult láperdőkben él a királyharaszt, amely a Kárpát-medencében kizárólag itt található. Ezek az erdők biztosítanak élőhelyet a vízityúknak és a tőkés récének. A láptavak jellemző állatai a szitakötők, a csuka, az aranykárász, fészkel itt kis vöcsök, vörös gém, fekete gólya is.
Lankóczi-erdő

A Lankóczi-erdő Gyékényes község határában terül el, területén ártéri társulások találhatóak. Védett ritkaságai közé tartozik a kockás liliom, a ligeti csillagvirág, a farkasboroszlán, valamint orchideák. A ligeterdőkben haris fordul elő.

Zákány-Őrtilos térsége

A területen több olyan növény található, amely az országban másutt nem vagy csak ritkán található. A szurdokvölgyek hűvösebb mikroklímája kedvező életfeltételeket teremt többek között a következő fajok számára: hármaslevelű szellőrózsa, pofók árvacsalán, hegyi zergevirág.

Forrás: wikipedia; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem