Dublin
Dublin (hivatalos angol kiejtése: IPA: [ˈdʌblɨn], helyi kiejtése: IPA: [ˈdʊbᵊlən]; ír nyelven Baile Átha Cliath IPA: [blʲaˈklʲiə]) Írország fővárosa. Az Ír-sziget keleti partján, az Ír-tengerbe torkolló Liffey folyó két partján fekszik. A város Dublin megye központja. A vikingek alapították, és a középkor óta Írország fővárosa volt.
Dublin közigazgatásilag a Dublini Városháza által igazgatott területet jelenti. Mindazonáltal sokszor szintén Dublinként hivatkoznak külvárosi területekre, amelyeket más, helyi közigazgatási szervek igazgatnak. Ilyen terület például Dun Laoghaire-Rathdown, Fingal és Dél-Dublin. Pontosabb, ha ezen területek összességét dublini agglomerációnak nevezzük.
A Dublini Városháza által igazgatott terület lakossága 505 739 fő volt a 2006-os népszámláláskor. Ugyanezen népszámlálás szerint a dublini agglomeráció lakossága 1 661 185 volt, míg Dublin megye 1 186 159 lakossal rendelkezett.
Egyes számítások szerint Dublin a harmadik leglátogatottabb európai város (Párizs és London után), több mint négy millió látogató keresi fel évente.
Nevének eredete
Dublin neve az ír nyelvben „Dubh Linn”-ként (magyar nyelven „fekete tó”-ként) ismert szókapcsolat anglicizált változata, bár néhányan vitatják ezt az elméletet. A történelem folyamán az ír nyelvben a „bh” betűkapcsolatot egy, a „b” betű fölé helyezett ponttal írták le, így ezen két szó könnyen Dub Linn-nak vagy Dublinnak tűnhetett.
Amikor 1169-ben a normannul beszélő angolok megérkeztek az ír nyelvű Írországba, nem tudták, hogy a „b” felette ponttal valójában „bh”, így a város nevét „Dublin”-ként betűzték.
Néhányan úgy vélik, hogy a „Dublin” szó eredete valójában Skandinávia, ld. izlandi nyelven: „djúp lind” („mély tó”). Mindez két okból nem állja meg a helyét. Először is a „Dubh Linn” szó kronológiailag megelőzi a vikingek írországi felbukkanását.
Másodszor, Dublin óészaki neve egész egyszerűen a „Dubh Linn” szavak újrabetűzése: Dyflin (kiejtve – magyaros átírással – „düv-linn”).
Mindazonáltal a város mai ír neve, Baile Átha Cliath – a Rőzsefonattal Megerősített Gázló Városa – tulajdonképpen arra a településre vonatkozik, melyet II. Mael Sechnaill király alapított 988-ban és hozzáolvadt Dubh Linnhoz a sötét vízmosásnál.
Történelme
Az írek saját fővárosukat ír nyelven Baile Átha Cliathnak mondják, ami „Település a rőzsefonattal megerősített gázlónál”-t jelent, ami egy kis házcsoport elnevezése volt a Poddle-patak és a Liffey-folyó találkozásánál, azon a környéken, ahol ma a Father Mathew-híd található. Itt keltek át a Liffey-folyón azok, akik Írország egyik legfontosabb útján, az északi Derry-től, a déli Waterford-ig futó országúton közlekedtek. A környéket megszálló vikingek egy másik – ugyancsak ír eredetű – elnevezést használtak, a fekete tó jelentésű Dubh Linn-t, ami később Dublinné egyszerűsödött. A vikingek is itt építették ki legfontosabb írországi városukat, melyet erős gerendapalánkkal vettek körbe, azon a környéken, ahol ma a Christ Church-katedrális áll. A város a mai O’Connel-híd közelében ért véget, ugyanis odáig terjedt a tenger, s azon a helyen építették fel a kikötőjüket.
A XI. századra Dublin a norvég eredetű vikingek királyi városává fejlődött, s messze ágazó kereskedelmi kapcsolatai révén erősen beleszólt az ír politikai élet irányításába. A város erejének letörésével többször is megpróbálkozott Brian Boru, az egyetlen valóságos hatalommal bíró ír nagykirály. A közte és a leinsteri tartományi királlyal szövetkező dublini vikingek között kiélesedő konfliktus szakításra vezetett. 1014 nagypéntekjén Brian Boru seregei a ma Észak-Dublin területén található clontarfi mező legyőzték a Man-sziget-ről segítséget kérő ellenséget. Így ugyan meggyengítették a dublini vikingek hatalmát, de a csatában a nagykirály is halálosan megsebesült. Ettől kezdve Dublin – bár még a vikingek voltak többségben – megnyitotta kapuit az írek előtt is.
1169-ben a normann Strongbow seregei foglalták el a vikingek erődjét. Strongbow megerősödő hatalmát a hirtelenjében Dublinba érkező angol II. Henrik király törte le, s Dublint írországi székhelyévé nevezte ki. (A városnak adományozott kiváltságlevele alapján Dublin 1922-ig jogilag Anglia részét képezte.) A XIII. század elején az angolok a Cork Hill magaslatán, a viking város tőszomszédságában építették fel várukat, mely a 20. századig az írországi angol közigazgatás központja volt. A középkorban az írek – mint angolellenességük fő célpontját – rendszeresen megtámadták Dublint, de a város kiállt az angolok mellett.
A XVI. és XVII. századi háborús időszak megakasztotta fejlődését. I. Erzsébet, Cromwell, majd Orániai Vilmos seregei találtak szállást az itteni nagyobb középületekben, sok pusztítást okozva templomokban, kastélyokban és az egyetemi épületekben.
A békés, georgiánus időszakban a dublini polgárok építkezéseikkel, szellemi mozgalmaikkal az ír fővárost a XVIII. század második felére London után a Brit Gyarmatbirodalom második legfontosabb városává tették. A gyarapodó épületek, gyönyörű terek látványa, az egyetemről és a kintúr-társaságok-ból kikerülő világhírű szellemi nagyságok miatt érzett büszkeség öntudatossá tette a dubliniakat. Ennek következtében nemcsak az angolokkal szemben érezték magukat egyre önállóbbaknak, hanem Írország többi városaihoz képest is. (Ebben az időben Belfast-on kívül tényleg nem is akadt méltó párja a szigeten.)
A korabeli függetlenségi gondolatok is Dublinból terjedtek szét. Az angol megtorló intézkedések hatására provinciális kisvárossá fejlődött vissza. A város csak a nagy éhínséget követő esztendőkben kezdett ismét megváltozni. A szegénység elől menekülő ír parasztok a külvárosokban telepedtek le nagy tömegben. Ekkor alakultak ki az északi nyomornegyedek és kezdték fényüket elveszíteni az elegáns, georgiánus korban épült lakónegyedek. A nagy betelepülések következményeképpen a korábbi angol jellegű város egyre inkább elíresedett.
A XIX. század végére az angol Alkirályi Székhelyből az ír hazafiak kulturális fővárosa lett, az angol nyelvterület színházi mozgalmainak fontos helyszíne. A megakasztotta az 1916-os forradalom, az azt követőfüggetlenségi háború és a polgárháború. A független ír állam kezdetben örült, ha normalizálni tudta a helyzetet, ezért a szegénynegyedekkel és a háborús károkkal nem tudott mit kezdeni. (A kilencvenes évek első felében még számtalan romos ház éktelenkedett a belvárosban. Ennek ellenére a hatvanas évek végétől lassú fejlődés indult el a városban.) Ekkor építették a legrondább kockaházakat (beleértve az ötvenes években leégett Abbey Színház mellett felépült, az 1916-os felkelés ötvenedik évfordulóján átadott új Abbey-t, a tulajdonképpeni Ír Nemzeti Színház-at is). Ezekkel a barátságtalan épületekkel a kor nemzetközi tendenciáit követték, de ez az az időszaka annak is, amikor a gomba módra szaporodó egyéni hangú népi zenekarai és rock együttesei révén Dublin újra bekapcsolódott a nemzetközi kulturális vérkeringésbe.
A dublini élet
Az ezredfordulóra Dublin hirtelen fejlődő ipara és megélénkülő idegenforgalma miatt a világ egyik legnépszerűbb kirándulóvárosává vált, a rossz hangulatú negyedeket – mint a Temple Bar és Smithfield – építettek ki kulturális szórakozónegyedekké, mindenütt megjelentek az egykori hazafias emlékművekhez képest szellemes köztéri szobrok és a hihetetlen építési lázról tanúskodó toronydaru-erdők. A városközpont délutáni csúcsforgalma és a kocsmazárás utáni emberáradat azt a látszatot kelti, hogy az ír főváros lakói a nehéz évtizedek után állandó mozgásban akarják pótolni az elmulasztott lehetőségeket. A mintegy félmilliós főváros a csatlakozó külvárosokkal együtt majdnem egymilliós.
A főváros élete első pillanattól kezdve a nagy mediterrán városok nyüzsgésére emlékeztet. A bevásárló utcákon és a sétáló körzetekben szűnni nem akarónak látszik az emberáradat. A késő délutáni óráktól a bevásárló embereket felváltják a színházba, koncertre, moziba és főleg a kocsmai beszélgetésre igyekvők. Ez a kultúr-vándorlás nagy intenzitással tart majdnem éjfélig, amíg a kocsmákból haza nem térnek a vidám dubliniak. Az átlag ír ember számára a kocsma kulturális intézmény is (nem ritkaság, ha annyian vannak, hogy mozdulni is alig lehet). Dublin nemcsak a pubnak nevezett kocsmák világfővárosa. Múzeumai, utcazenészekkel és mutatványosokkal teli sétálóutcái, hangulatos parkjai, tengerparti ösvényei mind-mind növelik a város urbánus értékét.
A mai Dublin
Dublin, amely 1652 óta Írország fővárosa, még mindig inkább György korabeli város. A Mansion House a főpolgármester rezidenciája 1715 óta, innen kiáltották ki 1919-ben az ország függetlenségét. A Leinster Házban ülésezik a dáil, a parlament. Építését 1744-ben kezdték meg, még mint Leinster hercege számára készülő városi házat. A Vámház (Custom House) (1791) és a Four Courts (1786) is ebből a korból származik.
Az O’Conell Street Európa egyik legszélesebb és legbarátságosabb útvonala, a Liffey folyótól északra halad. Itt van a postahivatal: az 1916-os Húsvéti-felkelés résztvevőinek egykori főhadiszállása. A részben normann jegyeket mutató Dublin Castle-ben volt évszázadokig a brit közigazgatás székhelye; kormányhivatalok számára építették újjá. A Liffey-től délre található a Christ Church és a Szent Patrick-székesegyház. 1922-ben itt zajlott az Ír Szabadállam támogatói és az IRA közötti összecsapás, a dublini csata.
A mai Dublin a Dublini-öböl két végpontjától, az északi Howth-félszigettől a déli Bray városkáig tart. A napos időben barátságos, széles öböl dimbes-dombos, házakkal teleszórt látványát G. B. Shaw (mindenképp lokálpatrióta túlzással) Nápoly környékénél is szebbnek tartotta. A történeti Dublin a Liffey partjának közvetlen közelében található. A régebbi időkben szigorúan megkülönböztették a folyó déli partján található gazdag központot a folyótól távolodva egyre jobban szegényedő északi oldaltól. Mára a két városrész különbsége kezd eltűnni.
Kultúra
A város ezer szállal kötődik az irodalomhoz. Jonathan Swift (1667-1745), a Gulliver utazásai szerzője a Hoe’s Courtban született, és 1713-tól harminckét éven át volt a katedrális esperese. A drámaíró George Bernard Shaw (1856-1950) a Synge Streeten született, Oliver Goldsmith (1728-1774) író a Trinity College hallgatója volt. A Merrion Square-hez közel, ahol Oscar Wilde, a másik híres drámaíró született, látta meg a napvilágot James Joyce (1882-1914), a Dublini emberek és az Ulysses szerzője.
A Trinity College könyvtárában őrzik a Book of Kellst, egy 8. századból való illusztrált zsoltárkönyvet és Brian Boru király hárfáját, amely Dublin leghíresebb termékének, a Heuston pályaudvar közelében gyártott Guinness barna sörnek is a védjegye. A Heuston hídon át vezet az út a Phoenix parkba, amely 7,1 km²-es területével Európa legnagyobb városi parkja.
Templomok
Szent Patrik-székesegyház (anglikán)
Christ Church-székesegyház (anglikán)
Emlékművek
Molly Malone
Daniel O’Connell szobra
James Larkin szobra
Father Theobald Mathew (1790-1856) szobra
Charles Stewart Parnell szobra
Színház
Abbey Theatre
National Concert Hall – nemzeti koncertterem
O’Donoghue’s Pub
Múzeum
Nemzeti múzeum
Nemzeti galéria
Modern művészetek háza
Könyvtár
Multikulturális Dublin
Bár a város hosszú és folyamatos kivándorlást élt át, amely csak az 1990-es évek elején hagyott alább, napjainkban Dublin nagyszámú bevándorlót vonz elsősorban Lengyelországból, Kínából, az Egyesült Királyságból, Nigériából, Litvániából és Romániából. Jelen vannak bevándorlók a többi Európai Unió -tagállamból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Új-Zélandról, Oroszországból, valamint rengeteg kivándorolt ír tért haza az elmúlt évtizedben.
Forrás: Wikipedia;
Képek: https://pixabay.com
