12.7 C
Budapest
2023. október. 3. kedd

Drámai vallomás: cisztát találtak Király Linda agyában

Dátum:

Megosztás:

Cisztát diagnosztizáltak a 35 éves, amerikai születésű magyar énekesnő, Király Linda agyában.

A Bors információi szerint a zenész nem csak a karrierje miatt utazott Kaliforniába, döntésének egészségügyi okai is vannak. Linda agyában ugyanis egy cisztát találtak.

„Kiderült, hogy az agyalapi mirigyemben növekszik egy ciszta. Most ezt kezeljük. Tehát már tudjuk a hízás fizikai okát, most jön a lelki terápia. Ez megnyugtat, de tisztában vagyok azzal, hogy ötéves tortúrának nézek elébe” – írta A Király család című könyvben az énekesnő, az információt pedig Király Tamás, Linda apukája is megerősítette.

„Valóban voltak Lindának vizsgálatai, és megállapították, hogy van valami ciszta jellegű az agyában. De az az igazság, hogy ő ezt meglehetősen privát módon kezeli, emiatt nem is igazán folytam bele ebbe a dologba” – mondta a Borsnak Tamás.

„Nem igazán avat be életé­nek ezen részébe, így nem tu­dom, mi a terve. De elég rég, most már második hónapja kint van Amerikában” – tette hozzá.

Korábban Király Gabi, Linda édesanyja harcolt a petefészekrákkal, továbbá Ben, Király Viktor ikertestvére is volt már rákos.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: RAS-archívum

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Még a hónapban megszűnik egy népszerű dohánytermék

2023. október 23-tól Magyarországon is alkalmazni kezdik azt az uniós irányelvet, ami megtiltja a természetes dohányízt ízesítéssel elfedő...

Súlyos baleset, mindkét oldalon lezárták az M5-öst – videó

Összeütközött egy kamion és egy személyautó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán hajnalban, a 91-es kilométernél lévő...

Megvan, pontosan mennyivel emelkedik a nyugdíj január 1-jétől

Varga Mihály pénzügyminiszter közölte az idősek világnapjához kapcsolva. Februárban pedig jön a 13. havi ellátás. Az idősek világnapján jelent...