Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 34 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, a futamot műszaki hiba miatt feladni kényszerült brit Lando Norrisszal szemben.
A 24 éves Piastrinak ez az idei hetedik és pályafutása kilencedik futamgyőzelme.
Mögötte a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen lett a második a Red Bull-lal, a dobogó alsó fokára pedig a pályafutása eddigi legjobb eredményét elérő Isack Hadjar, az RB francia versenyzője állhatott fel.
A rajtot Piastri kapta el a legjobban és elsőként fordult el az első kanyarban, mögötte viszont a harmadik helyről induló Verstappen megtámadta és meg is előzte Norrist. A manőver közben a vb-címvédő a kigyorsításnál megcsúszott, de nagyszerűen és gyorsan reagálva megmentette a helyzetet.
A kilencedik kör elején Norris visszavette a második helyet Verstappentől, Piastri viszont ekkor már 4.5 másodperces előnyben volt a csapattársával szemben. Ez némiképp csökkent, de aztán 3 másodperc körüli időre beállt a különbség.
A 23. körben a szemerkélni kezdő eső közben a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton a falnak csapta a Ferrariját, emiatt a pályára hajtott a biztonsági autó. Ekkor gyakorlatilag a mezőny egésze kiállt kerékcserére, a sorrend pedig nem változott.

Az újraindításra három körrel később került sor, Piastri megőrizte az éllovas pozíciót, mögötte Norris és Verstappen száguldott a második és harmadik helyen.
A hajrában Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) és Charles Leclerc (Ferrari) ütközött össze az előbbi versenyző hibájából, a monacói Ferrarija pedig összetörve állt meg a pályán, így ismét jött a biztonsági autó. Újfent a mezőny egésze kereket cserélt, az újraindításnál pedig továbbra is maradt a Piastri, Norris, Verstappen sorrend az élen.

Twitter-post/kép
Nyolc körrel a vége előtt Norris versenyautója műszaki hiba miatt megállt, emiatt megint a pályára hajtott a biztonsági autó, Hadjar pedig feljött harmadiknak.
A leintésig jelentős változás már nem történt az élmezőnyben, Piastri a vb-cím megszerzése szempontjából kulcsfontosságú sikert aratott, Hadjar pedig pályafutása 15. Forma-1-es versenyén szerezte meg karrierje első dobogós helyezését.

Twitter-post/verseny állása
A futam után néhány órával a versenyfelügyelők bejelentették, hogy Lewis Hamilton a felvezető körön egy figyelmeztető zászlót nem vett figyelembe, túl gyorsan hajtott, ezért a következő futamra érvényes, öt rajthelyes büntetést kapott.
A világbajnokság a jövő hét végén folytatódik az Olasz Nagydíjjal, Monzában.
A vb-pontversenyek állása
15 futam után (még 9 van hátra)
versenyzők:
1. Piastri 309 pont
2. Lando Norris (brit, McLaren) 275
3. Verstappen 205
4. Russell 184
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 151
6. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 109
7. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 64
8. Albon 64
9. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 37
10. Hadjar 37
11. Stroll 32
12. Alonso 30
13. Ocon 28
14. Pierre Gasly (francia, Alpine) 20
15. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 20
16. Bearman 16
17. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 16
18. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 14
19. Cunoda 12
csapatok:
1. McLaren 584 pont
2. Ferrari 260
3. Mercedes 248
4. Red Bull 214
5. Williams 80
6. Aston Martin 62
7. RB 60
8. Sauber 51
9. Haas 44
10. Alpine 20
(A nyitókép illusztráció)
Forrás

