Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Dráma a Róbert Károly körúton, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség

Szörnyű tragédia rázta meg vasárnap délután Budapestet.

Tragédia történt vasárnap délután Budapest XIII. kerületében – közölte a rendőrség. 

sziréna, rendőrség
Képünk illusztráció / 

Mint írták, június 18-án délután egy véres ruhájú, zavart nőről kaptak bejelentést. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály beosztottjai a Róbert Károly körúton intézkedés alá vonták a nőt, majd ellenőrizték a lakását, ahol az asszony élettársát, egy középkorú férfit holtan találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A nőt előállították, elszámoltatása jelenleg is tart.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás