5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságDrágul a liszt és a kenyér

Drágul a liszt és a kenyér

Hamarosan drágul a liszt és a kenyér

– írja kedden a Világgazdaság

A lap szerint az alapanyag-, energia- és munkabérköltségek emelkedése, valamint az afrikaisertéspestis-járvány megelőzésével kapcsolatos intézkedések miatt a malmok január végétől 3-5 forinttal növelik a liszt kilogrammonkénti árát, a pékségek pedig 10-15 százalékos emelést terveznek a következő hetekben.

A lapnak a Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója azt mondta, az emelési kényszer tényezői közül a legfontosabb az alapanyag ára. A tavalyi jó átlagos termés minőségét 2010 után ismét nagyban befolyásolta a fuzárium nevű gombafertőzés jelenléte, keresni kell azokat a tételeket, amelyek megfelelnek az egészséges termés követelményeinek. Emiatt már magasabb árat kell fizetni a búzáért.

A sütőipari termékek ára nem elsősorban a lisztár-növekedés miatt fog emelkedni a Magyar Pékszövetség alelnöke szerint. Fülep Zsolt, a Világgazdaságnak a villamos energia és a gáz árának növekedésével és a bérnöveléssel és például az olyan alapanyagok árának emelkedésével magyarázta a drágulást, mint a csehországi tejpor, amely a múlt év eleji 600 forint után már 950 forintba kerül.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem