17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekDr. Gődény mozgósítja a híveit: „Szavak helyett most már a tettek következnek”...

Dr. Gődény mozgósítja a híveit: „Szavak helyett most már a tettek következnek” – videó

Saját honlapján kezdte el mozgósítani a híveit Gődény György, aki akár a 2022-es parlamenti választásokon is megmérettetné magát, ha kellő ember állna be mögé.

Gődény György  /Fotó: Zsolnai Péter

Gődény György /Fotó: Zsolnai Péter

A vírusszkeptikus Gődény „Szavak helyett most már a tettek következnek” című írásában kérte híveit, hogy cselekedjenek, ha változást szeretnének elérni.

Dr. Gődény György felhívása követőihez:

Szavak helyett most már a tettek következnek

A legfontosabb dolog, amiben dönteni kell mindenkinek!

Az utóbbi időben egyre gyakrabban jönnek üzenetben, kommentekben és posztokban is a hozzám szóló kérdések és kérések arra vonatkozóan, hogy álljak a „Normális Élet” közösség élére, mert valamit tenni kell végre, és ehhez szükség van egy vezetőre. Így történt ez ma is.

Az adminok nem szokták az ilyen jellegű személyes posztokat kiengedni, de most ők is meghajoltak az akarat előtt, látva, hogy a szokása szerint „nagyon jól” tájékozott média is ezen rágódott ma.

Őszintén szólva nagyon jót szórakoztam azon, hogy még semmi különöset nem csináltunk, és én sem mondtam eddig konkrétumot semmilyen hasonló korábbi kérésre vagy felkérésre, de az ellenzék és az igazmondó sajtója már most rémüldözik, sőt máris a parlamentbe jutásunktól retteg, annak ellenére, hogy szerintük, rajtuk kívül minden és mindenki csak kamu lehet.

Mondják ezt pont ők, akik a politikában hiteltelenek, a sajtóban pedig hazugok már hosszú-hosszú évek óta.

Mert tapasztalhattuk, hogy alkalmatlanok bármire, de különösen arra, hogy hasznos dolgokat tegyenek. Ezért is tűrik meg nehezen az értelmes embereket, akik a normális életért akár tenni is hajlandóak – VÉGRE!
Az ellenzék ahelyett, hogy örülne, éppen emiatt retteg, mert ha ez bekövetkezik, akkor vége az aranyéletnek, ahol pusztán a politikában való léttel és a megalkuvó ellenzéki semmittevéssel kényelmesen és jó pénzért elbohóckodhattak és mellébeszélhettek!

tv2

 

Ahogy ezt a héten is jeleztemmég nem döntöttem, mert ahhoz látnom kell, hogy rajtam kívül van-e még elég ember, aki AKARJA IS, nem pedig csak szeretné a NORMÁLIS ÉLETET!
Mert ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem csak kommentelni, posztolni és szájat járatni kell, hanem konkrétan ki kell kászálódni végre abból a bizonyos fotelből, mert itt az ideje, hogy mindenki a tettek mezejére lépjen!

Ezt az utóbbi írásaimban is jeleztem, és itt felsoroltam a szükséges tennivalókat ahhoz, hogy a „gépezetünk” lendületbe jöjjön.

Ha azt szeretnétek, hogy ne csak tegyünk, hanem el is érjünk valamit, akkor feltétlenül azt kérem, hogy első lépésként ezeket olvassátok el, és utána cselekedjétek azt, amit kell!
Akkor fog csak kiderülni, hogy valóban képesek vagyunk a választások szokásos egyhangúságát megtörni, és a többség akaratát képviselve a 30 éve várt tényleges változásokat is véghezvinni.

https://youtu.be/_rc2TkEi8hM

Tehát még egyszer mondom, hogy vállalom-e, és közösen belevágjunk az érdekérvényesítésbe, csakis rajtatok múlik! Ha a kezdő lépcsőfokokat meglépve kellő számban, megfelelő elszántsággal és céltudatosan el tudunk indulni, bármit elérhetünk.

Én benne vagyok, ha Ti is úgy látjátok, és felismeritek végre, hogy az online világ mellett mindannyiunk számára maga az élet a legfontosabb küzdőtér, ahol mindenkinek meg kell találni a rá váró feladatokat!
Aki megértett és tudja, hogy mit akar, az kapcsolódjon be és jelezze itt, ha velem tart.

*************

„Az utóbbi időben egyre gyakrabban jönnek üzenetben, kommentekben és posztokban is a hozzám szóló kérdések és kérések arra vonatkozóan, hogy álljak a ‘Normális Élet’ közösség élére, mert valamit tenni kell végre, és ehhez szükség van egy vezetőre” – kezdte írásában.

Ahogy arról médiánk is beszámolt, júniusban alapították a Normális Élet Pártját, amelynek neve ismerősen csenghet: Normális Élet néven fut Gődény számtalan közösségi oldalt és csoportot felölelő virtuális hálózata, amelynek minden megyében, sőt, Európában másutt is vannak leágazásai.

A pártot Harkai Bulcsú Bánk alapította és vezeti jelenleg is: a férfi minden bizonnyal Gődény köréhez tartozik, hiszen anno ugyancsak ő hozta létre a legutóbbi parlamenti választásokon induló Közös Nevező 2018 nevű formációt.

Az ügyvezetői posztot később vette át tőle a testépítő gyógyszerész

„Ha a kezdő lépcsőfokokat meglépve, kellő számban, megfelelő elszántsággal és céltudatosan el tudunk indulni, bármit elérhetünk. Én benne vagyok, ha Ti is úgy látjátok, és felismeritek végre, hogy az online világ mellett mindannyiunk számára maga az élet a legfontosabb küzdőtér, ahol mindenkinek meg kell találni a rá váró feladatokat”

 buzdította a híveit Gődény, aki azt írta: még nem döntött arról, beáll-e vezérarcként a párt élére.

„Látnom kell, hogy rajtam kívül van-e még elég ember, aki AKARJA IS, nem pedig csak szeretné a NORMÁLIS ÉLETET! Mert ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem csak kommentelni, posztolni és szájat járatni kell, hanem konkrétan ki kell kászálódni végre abból a bizonyos fotelből, mert itt az ideje, hogy mindenki a tettek mezejére lépjen!”

 szögezte le a vírusszkeptikus.

blikk, drgodeny

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work