Dövény község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 35 kilométerre északnyugatra.

Története

Dövényt a 14. században említik először, Dyuin alakban. A lakosság szőlőtermesztéssel foglalkozott. A török kifosztotta, 1580-tól évekig lakatlanul állt.

2000-ben a millennium tiszteletére emlékparkot hoztak létre a falu központjában.

A 303 lakosú Dövény község Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részében fekszik, a Szuha patak völgyében.

A dombokra épült falut tölgyerdők veszik körül, fekvése, természeti környezete jó hátteret nyújt az idegenforgalmi fejlesztéseknek. Elsősorban a csendet, a nyugalmat kedvelők számára lehet alkalmas pihenőhely. A környező erdők, mezők és tisztások a legalkalmasabbak a nyári kirándulásokra és a hosszabb sétákra, de a festői táj télen sem veszít szépségéből.

A települést a XIV. században említik először a források Dyuin, pen alakban. Fejlett szőlőkultúra és bortermelés volt a falu gazdaságának alapja.

Dövény templomát a XV. században említik először a források, ekkor még csak kápolnaszerű fatemplom volt. A XVII. században templomának állaga annyira leromlott, hogy 1707-ben Borsod vármegye támogatásával felújításra szorult.

Dövény közel van Aggtelekhez és az Aggteleki Nemzeti Parkhoz, biztosan építhet tehát a bakancsos és kerékpáros turizmusra. Természeti adottságai alapján a település környezete kiváló kiránduló- és pihenőhely.
A 2000-es évben a millennium tiszteletére a falu központjában emlékpark, a fiatalok részére pedig játszótér épült. 2003 februárjában megalakult Dövényben a Biokultúra Egyesület és ezáltal településünk lett az északi régió központja.

Cím: DövényRákóczi u. 14.
Tel: +36 (48) 502 202
E-mail: [email protected]
Web: