4.4 C
Budapest
2023. november. 28. kedd

Donyeckben csapódtak be egy lelőtt ukrán rakéta maradványai, halálos áldozatok is vannak

Dátum:

Megosztás:

Legkevesebb húsz ember életét vesztette és 26 megsebesült Donyeck belvárosában egy lelőtt, Tocska-U típusú ukrán rakéta szilánkjainak becsapódása következtében – jelentette be Gyenyisz Pusilin, a donyecki „népköztársaság” vezetője hétfőn az orosz médiának nyilatkozva.

Pusilin szerint a halottak között gyerekek is vannak, a sebesültek közül többnek súlyos az állapota. A tisztségviselő azt is közölte, hogy a Donyeck városközpontja felett lelőtt Tocska-U kazettás töltetet hordozott. Kijelentette, hogy a donyecki városközpontban nincsenek katonai objektumok. A vezető gyászt rendelt el a „népköztársaság” területén.

A Rosszija 24 hírtelevízió helyszíni felvételein egy kiégett autóbusz, több megsérült gépkocsi és üzlet volt látható, valamint több, a lángok elfojtásán dolgozó tűzoltó. A jelentés szerint voltak, akik a bankautomatánál sorban állva vesztették életüket. (A Twitterre is felkerültek ellenőrizetlen eredetű felvételek – csak 18 éven felüliek kattintsanak!)

A TASZSZ orosz állami hírügynökség oldalára is felkerült egy videó a károkról. Tudósítójuk arról számolt be, hogy egy ballisztikus rakéta töredékei zuhantak le egy bankfiók közelében.

A CNN azt írta, sikerült geolokalizálnia több olyan videót is, amelyeket a városközpont egyik főutcáján fekvő halálos áldozatok, sebesültek és rakétamaradványok is láthatók, ugyanakkor a felvételeket az amerikai lap nem hozta nyilvánosságra. Annyit írtak, hogy továbbra sem tisztázott, hogy ki és honnan lőtte ki a rakétát.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfőn azt mondta, hogy az ilyen típusú rakétafegyver bevetéséről a döntést minimum hadseregcsoport-parancsnoksági szinten kellett meghozni, az ukrán fegyveres erők kijevi vezetésének jóváhagyását követően. Közölte, hogy a rakétát az ukrán ellenőrzés alatt álló Krasznoarmijszkból indították. Konasenkov szerint a Tocska-U rakéta kazettás töltete azt bizonyítja, hogy a csapás célja minél több donyecki civil megölése volt. A történteket háborús bűncselekménynek minősítette.

  • A Tocska egy szovjet fejlesztésű harcászati rakétarendszer. A korszerűsített Tocska-U változatának hatótávolsága elérheti a 120 kilométert.
  • Hivatalos bejelentés szerint az orosz szárazföldi erők 2019-ben fejezték be átállást a Tocska-U komplexumokról a fejlettebb Iszkander-M-re.
  • A típus az ukrán hadseregnél még rendszerben áll.

Pusilin szerint a donyecki „népi milícia” légvédelme eddig 15 Tocska-U rakétát semmisített meg. Hangsúlyozta, hogy ha a donyecki városközpontra kilőtt rakétát nem lőtték volna le, az elszenvedett veszteség még súlyosabb lett volna.

Nyitókép: Twitter/Irina Molotova
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A 35 legérdekesebb TikTok statisztika 2023-ban

2016-ban indult és azóta felforgatta a közösségi média világát. Világszerte 3 milliárd letöltés Magyarországon pedig már több, mint...

Harry herceg ultimátumot adott a királynak..

Harry herceg állítólag egy komoly kérdést tett fel apjának, III. Károly királynak Archie hercegről és Lilibet hercegnőről, hogy rávegye a...

Veszélyes az iPhone egyik újdonsága – már a rendőrök figyelmeztetnek

Az iOS új funkciója akkor is működik, ha a használója nem is tud róla. Veszélyes lehet az iPhone-ok egyik...

Az EB-selejtezők legnagyobb vesztesei – videó

ERLING HAALAND, AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG HIÁNYZÓ SZTÁRJA A norvég labdarúgó-válogatott az elmúlt 25 évben mindössze egy világversenyen, a 2000-es Eb-n...