A felmérést követően azonnal folyósítják az adómentes juttatást az érintettek számára.

A kormány a keddi közlönyben megjelent határozatával elismeri az árvízi védekezésben részt vevő emberek munkáját – szúrta ki a Portfolio. A határozat kimondja: a kormány egyetért a védekezésben részt vett állami alkalmazottak munkájának elismeréseként azzal, hogy akik nem önkéntesként – a terepi védekezésben a helyszínen közvetlenül részt vettek, valamint a terepi védekezést közvetlenül irányították,

nettó 200 000 forint egyszeri pénzügyi elismerést kapjanak.

A határozat szerint az érintett területekért felelős négy miniszter – a belügyminiszter, az energiaügyi miniszter, a honvédelmi miniszter, valamint a közigazgatási és területfejlesztési miniszter – október 25-ig kapott határidőt arra, hogy felmérjék, kik jogosultak a jutalomra. Az érintettek számára, a felmérést követően azonnal folyósítják a juttatást.

A polgárőrök és az önkéntes tűzoltók munkáját is elismerik

A kormányhatározat kimondja azt is, hogy más állami szervek alkalmazottainak is kezdeményezik a pénzügyi elismerését, amennyiben közvetlenül részt vettek az árvízi védekezésben, vagy annak irányításában. Emellett az illetékes miniszterek feladata, hogy indokolt esetben a polgárőrök, önkéntes tűzoltók és más tűzoltósági szervezetek tagjait is bevonják az elismerésbe, ha azok a szervezetük illetékességi területén kívül részt vettek a védekezésben.

Varga Mihály pénzügyminiszternek október 31-ig kell biztosítania a forrásokat a kifizetésekhez. A kormány emellett rendeleti úton módosította az SZJA-törvényt is, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, így

adómentes lesz a védekezésben résztvevők számára a Magyar Államkincstártól kapott összeg.

Egy másik határozatban a kormány 4,4 milliárd forintot csoportosít át az Energiaügyi Minisztérium számára, hogy fedezze a 2024. szeptemberében a Duna és mellékfolyói mentén lezajlott árvízi védekezés és vízminőség-kárelhárítás költségeit.

Forrás

Hirmagazin.eu