Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Döntött a bíróság! Végre megvédhetjük magunkat

Döntött a bíróság! Végre megvédhetjük magunkat

Kimondta a Kúria, ami mellett a Ripost már korábban is kiállt: igenis jogunk van ahhoz, hogy megvédjük testi épségünket és értékeinket! Méghozzá nemcsak éjszaka, váratlan támadás esetén a saját házunkban, hanem fényes nappal a nyílt utcán is!

Jogos védelmi helyzetben volt az a nő, aki rablóit üldözve egy motoros halálát okozta – mondta ki kedden a Kúria. Dr. Katona Andrea autójával a Kolosy térnél állt a piros lámpánál, amikor egy motorral melléhajtottak, betörték kocsija ablakát és kiemelték az ülésről a táskáját.

A nő a két tolvaj után eredt, akik menekülés közben egy rossz manőver miatt elestek, és egyikőjük a kórházban életét vesztette.

A saját tulajdonát védő anyát perbe fogták, az eset óta eltelt öt évben meghurcolták, főigazgatói állását is elveszítette.

Döntött a bíróság! Végre megvédhetjük magunkat 1

A bíróság első fokon bűnösnek találta közúti veszélyeztetésben és rongálásban, egy év börtönre ítélték, másodfokon azonban halált okozó közúti veszélyeztetéssel és többrendbeli rongálással vádolták, és két év börtönre ítélték, két évre felfüggesztve.

Katona Andrea azonban nem adta fel, és lapunk melléállt.

Azzal, hogy elment a Kúriáig, másoknak is nagy szolgálatot tett.

Mostantól ugyanis egyértelmű, hogy igenis joga van az embernek megvédenie önmagát és a tulajdonát, méghozzá nemcsak az otthonában, hanem az utcán is. Sőt, joga van a rabló után eredni, és ha emiatt baja esik, vessen magára! A kedden meghozott felmentő ítélet kimondja: Andrea az alkotmányos jogával élt, amikor megvédte a tulajdonát, a támadónak viselnie kell annak a kockázatát és következményeit, ami a támadás elhárítása érdekében indokolt és szükséges cselekmény. Magyarán: ha valaki lop, számítson arra, hogy akit meg akar lopni, az ezt nem hagyja, és ha ezzel veszélybe sodorja a tolvajt, az nem az ő hibája!

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás