Hirmagazin
Image default
FőhírekLabdarúgás, fociSport

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Az AEK Athén idegenben 1–1-et játszott az Arisszal a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Szuperliga) 16. fordulójában – ezen a mérkőzésen debütált új csapatában Varga Barnabás.

Kedden vált hivatalossá, hogy Varga Barnabás az AEK Athén színeiben folytatja pályafutását, így vasárnap adódott az első alkalom, hogy pályára lépjen új csapatában. Azt Marko Nikolics vezetőedző lapunknak előzetesen elmondta, a csatár biztosan ott lesz a keretben, és valamennyi játékpercet is mindenképpen kap. Így is történt, a 28-szoros magyar válogatott játékos a 66. percben, 1–1-es állásnál állt be, azonban lövésig/fejesig nem jutott, a védekezésből viszont kivette a részét. A földön ugyan mindkét párharcát elveszítette, a levegőben ötből hármat megnyert, valamint még két tisztázással is jelentkezett.

Az eredmény nem változott, a döntetlen miatt az AEK az első helyről visszacsúszott a harmadikra – az Olympiakosz és a PAOK mögé.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga, 16. forduló
Arisz–AEK Athén 1–1 (F. Jensen 11., ill. Koita 8.)
AEK: Varga Barnabás a 66. percben állt be.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK LÉGIÓSAINK VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEIN

ANGLIA
FA-kupa, 3. forduló
Portsmouth–Arsenal 1–4
Portsmouth: Kosznovszky Márk sérült.
Hull City–Blackburn Rovers 0–0 – 11-esekkel 4–3
Blackburn: Tóth Balázs végigvédte a mérkőzést, a szétlövés során egy tizenegyest hárított.
Swansea City–West Bromwich Albion 2–2 – 11-esekkel 5–6
WBA: Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést, a szétlövés során értékesítette a maga tizenegyesét.

CIPRUS
Cyprus League
Anorthoszisz–Ahnasz 1–0
Anorthoszisz: Kiss Tamás kezdett, a 65. percben sárga lapot kapott, a 81. percben lecserélték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Bayern München–Wolfsburg 8–1
Wolfsburg: Dárdai Bence sérült.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek