Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Döntés született: ennyi lesz a minimálbér Magyarországon februártól

Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bodó Sándor hozzátette, a bérmegállapodás azt is tartalmazza, hogy amennyiben az év közben a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) a jelenlegi 15,5 százalékról, 13,5 százalékra csökken, akkor

a minimálbér automatikusan havi bruttó 169 ezer, míg a garantált bérminimum havi bruttó 221 100 forintra emelkedik.

Az államtitkár kiemelte, hogy a 2021-es bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kivételével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának valamennyi tagja aláírta, így a szakszervetek részéről: a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a munkaadók részéről pedig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Áfeosz-Coop Szövetség, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás