Hirmagazin
Image default
Külföld

Donald Trump országos szükségállapotot hirdetett

Donald Trump amerikai elnök országos szükségállapotot hirdetett pénteken az új típusú koronajárvány miatt.

A Fehér Házban mondott beszédében az amerikai elnök bejelentette: a szövetségi kormány 50 milliárd dollárt szabadít fel a koronavírus terjedése elleni küzdelemre a tagállamok és a települések számára.

A vírustesztek elvégzésének, a betegek ápolásának és a vakcinakutatásnak nem lesz anyagi akadálya – szögezte le.

Trump közölte, hogy széleskörű felhatalmazást ad Alex Azar egészségügyi miniszternek egyes törvények és szabályozások megkerülésére annak érdekében, hogy a szakemberek és az ellátó szolgálatok rugalmasabban alkalmazkodhassanak a rendkívüli helyzethez.

Hangsúlyozta: a kormányzat eddigi intézkedései – köztük az Európai Unió országaiból, korábban pedig Kínából történő beutazások felfüggesztése – helyeseknek bizonyultak.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Összeesküvés készül Magyarország ellen – a tettesek és a célok is nyilvánosságra kerültek..

Géza

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza