Trump hat héttel hivatalba lépését követően tartotta második elnöki ciklusának első beszédét a Kongresszus két háza, a képviselőház és a szenátus előtt. Az elnök jelezte: mind Ukrajna, mind Oroszország részéről „határozott jelzést” kapott arra, hogy készen állnak a békére – írja az Origo.hu.

Fotó: Photo by Win McNamee / POOL / AFP)
Az elnök a lépést azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi partnerinek többsége jóval nagyobb vámtételt alkalmaz az amerikai termékekre, mint az Amerikai Egyesült Államok. Azt mondta, ezt a kereskedelempolitikai gyakorlatot barát és ellenfél egyaránt folytatja, és a partnerek közül kiemelte Indiát, Kínát és az Európai Uniót.
Trump hozzátette, hogy azon országok, amelyek akadályozzák az amerikai termékek bejutását piacukra, ugyanezt fogják tapasztalni az Egyesült Államok részéről.
Az elnök az amerikai mezőgazdasági termelők számára lehetőségként vázolta fel a vámok bevezetését, ami számukra versenyelőnyt jelent majd a vámmal sújtott importtermékekkel szemben.
Az elnök kiemelte az acélra és alumíniumtermékekre bevezetett 25 százalékos vámot,
amit az amerikai nemzetgazdasági érdekeként írt le.
Egyben elismerte, hogy az új vámok rendszere „kisebb zavart” okozhat átmeneti időre.
Donald Trump hat héttel hivatalba lépését követően tartotta második elnöki ciklusának első beszédét a kongresszus két háza, a képviselőház és a szenátus tagjai előtt.
Azt is bejelentette, hogy a pakisztáni hatóságok segítségével letartóztatták a 2021. augusztus 26-án a kabuli repülőtérnél elkövetett merénylet kitervelőjét, aki már úton van az Egyesült Államokba, ahol felelősségre vonják. Az öngyilkos robbantásban 13 amerikai katona vesztette életét 170 afgán állampolgár mellett.
Több mint másfél órás beszédében beszámolt az elnöki időszakának első másfél hónapja alatt hozott intézkedéseiről, és további terveiről.
Kijelentette, hogy az USA-nak továbbra is szándékában áll visszavenni a Panama-csatorna feletti ellenőrzést.
Ennek részeként az elnök bejelentette, hogy amerikai vállalatok vásároltak meg két kikötőt a hajózási útvonal mentén. Hozzátette, hogy a Panama-csatorna átvételével kapcsolatos munkával Marco Rubio külügyminisztert bízta meg.
Az amerikai elnök egyben üzenettel fordult Grönland lakóihoz,
hogy amennyiben úgy határoznak, az Egyesült Államok szívesen látja őket polgárként, és védelmet biztosít számukra. Donald Trump megállapította, hogy a szigetet az amerikai nemzetbiztonság és a világ biztonsága szempontjából fontosnak tartja, és határozott szándékát fejezte ki, hogy azt megszerzi.
Kiemelte az Egyesült Államok déli határának védelmében hozott intézkedéseket, valamint az illegálisan az országban tartózkodók kitoloncolására indított intézkedéssorozatot.
Trump Zelenszkijről: Értékelem, hogy elküldte a levelet
Donald Trump reagált Volodimir Zelenszkij keddi közleményére is, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások megkezdésére. „Értékelem, hogy elküldte azt a levelet” – jelentette ki Trump.
Az amerikai elnök elmondta, hogy „az ukrán fél” (Zelenszkij elnöki hivatala) arról tájékoztatta, hogy bármikor kész aláírni az Egyesült Államokkal kidolgozott gazdasági partnerségről szóló megállapodást.
Trump arról is beszámolt, hogy orosz részről is „határozott jelzést” kapott arra, hogy Moszkva „készen áll a békére”.
„Itt az idő, hogy lezárjuk ezt az esztelen háborút, és annak érdekében, hogy véget vessünk a háborúnak, mindkét oldallal beszélni kell” – fogalmazott az amerikai elnök.
Donald Trump részletezte az amerikai belföldi energiakitermelés fokozását célzó terveket, valamint azt is, hogy elnöksége első 6 hete alatt már mintegy 1700 milliárd dollár új beruházást jelentettek be az Egyesült Államokban külföldi nagyvállalatok, többek között közel-keleti, valamint tajvani, indiai és japán vállalkozások.
Átfogó gazdasági programjának részeként beszélt az adócsökkentésekről a belföldön termelő vállalatok számára, valamint az első elnöki ciklusa idején hozott átmeneti adócsökkentés állandósításáról.
Közölte:
szeretné, ha a kongresszus bűncselekménynek nyilvánítaná a kiskorúakon végrehajtott nemváltó beavatkozásokat.
Donald Trump rögtön a hivatalba lépését követően, január végén betiltotta mind a hormonterápiás, mind a sebészeti beavatkozást, ami a születéskori nem megváltoztatására irányul kiskorúak esetében.
„Gigantikus gázvezetéket” építenek Alaszkában
Trump elnök egy „gigantikus” gázvezeték megépítését is bejelentette be Alaszkában. „Ez lesz az egyik legnagyobb a világon” – fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy Japán, Dél-Korea és más nemzetek „dollármilliárdokkal akarnak hozzájárulni” a projekthez.
Kedden Ahn Duk-geun dél-koreai ipari miniszter úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok az alaszkai cseppfolyósított földgázprojektben való részvétel miatt megkereste Dél-Koreát. Szöul és Washington megállapodott egy, a csővezetékről szóló egyeztetésekhe szükséges munkacsoport létrehozásáról. Ezen kívül energetikai és hajóépítési együttműködésről, valamint „vámjellegű akadályok elhárításáról” is megállapodtak.
Kivezettek egy demokrata képviselőt
Az elnök beszédét demokrata képviselők bekiabálásokkal szakították félbe, Mike Johnson házelnök utasítására a tiltakozók közül egy embert – Al Green demokrata párti képviselőt – a házőrség kikísérte az ülésteremből.