7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

Dombóvár az újkorban

Dombóvár város Tolna megyében, a Dombóvári kistérségben.

A Dombó család egykori várában tartózkodott 1537-ben Tinódi Lantos Sebestyén. A várban szerezte „Jáson és Medea” című széphistóriáját.

1913 és 1914 közt itt végezte a gimnázium első osztályát Illyés Gyula.
A köralakú földsánc, amely a központi kiemelkedést körülveszi, napjainkban is elég ép és jól mutatja, hogy mesterséges erődítmény maradványa.
A köralakú földsánc, amely a központi kiemelkedést körülveszi, napjainkban is elég ép és jól mutatja, hogy mesterséges erődítmény maradványa.

A város a római korban Pons Sociorum Mansuectina néven (Kapos-folyó átkelő) létezett, de csak egy híd volt itt, míg egy közeli faluban, Alsóhetényben katonai erőd működött. Az első építkezések a XVI-XVII. században kezdődtek, majd 1970-ben várossá nyílvánították.

Az egyik legnagyobb vasúti csomópont Dombóvár a régióban, hiszen innen Kaposvárra, Pécsre és Budapestre is legtöbbször átszállás nélkül el lehet jutni. Ezen kívül innen indul a 611-es út Sásdra.

Nevezetességei

Természettudományi Bemutatóterem

Az Illyés Gyula Gimnázium az országban 2006-ban a 31. legjobb, ezzel a megyeszékhelyek és Budapest gimnáziumait kivéve a legjobb. Sok híres ember tanult itt, például a fent említett Illyés Gyula, vagy Pataki Ferenc fejszámolóművész és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja.

A város gyógyfürdőjében, Gunarasban az elmúlt két évben közel 100 millió forintnyi fejlesztést hajtottak végre. Az egész évben működő benti részlegben van sokféle gyógyterápia, szauna, gőzkabin, úszómedence és 3 termálmedence is. A májustól októberig működő kinti részben pedig egy strandmedence, egy úszómedence, egy ugrómedence, gyerekmedence, horgásztó, betonospálya, homokos röplabdapálya, focipálya és 5 csúszda van. Gunarashoz a 3-as számú helyijárat visz ki.

Az első magyar kormány minisztereinek szobra csak itt tekinthető meg. 80 éves a Dombóváron található Kossuth szoborcsoport! A város büszkesége a Szigeterdőben felállított monumentális kompozíció. Horvay János munkája az országban az egyedüli olyan alkotás, amely az első felelős magyar kormány tagjait ábrázolja. 1959-ben az itt élők összefogásának köszönhetően Dombóváron talált menedéket.

A Tüskei-horgásztavak: halban gazdagon áll a sporthorgászok rendelkezésére.

A Szigeterdőben található lakótoronyban állandó kerámia kiállítása van a méltán elismert Majoros házaspárnak.

Helytörténeti Múzeum Dombóvár, Szabadság út 16.

A Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény egy helyileg védett épületben – volt főszolgabírói-lak – várja a látogatókat. Kiállításai: régészeti (iovia római erőd 156×156 cm-es makettje), helytörténeti, néprajzi és „Hogyan őrizzük Kossuth emlékét?” című kiállítás. Megtekinthető továbbá egy XIX. századi szobabelső és egy működő kézi szedésű nyomda. Ezenkívül még taláható egy téglagyűjtemény és kismesterségek eszközei illetve kertjében egy egyedi készítésű búbos kemence.

Forrás: hu.wikipedia.org
Cím: Szent István tér 1.
Tel: +36 (74) 564-564
E-mail: [email protected]
Web: www.dombovar.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work