20.5 C
Budapest
2022. július. 3. vasárnap

Dollármilliókért kutatták eddig az UFO-kat, de ennél is többe kerülhet, ha bizonyítják a létezésüket

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Az utóbbi hónapokban több olyan felvétel látott napvilágot, melyet az amerikai haditengerészet készített, állítólag a földönkívüliekről.

A nyilvánosság hosszú évek óta tartó nyomásának engedve, az Egyesült Államok kormányának várva várt jelentése az UFO-észlelésekről, eddig rejtegetett, hosszú időre titkosított információkról, akár már június 1-jén napvilágra kerülhet – legalábbis hamarosan lejár a nyilvánosságra hozatalra korábban adott jogszabályi határidő, és a legutolsó információk szerint, a hónapban biztosan érkezni fog a régóta várt riport.

Nem véletlenül övezi hatalmas várakozás a beszámolót, hiszen ha csupán az USA kormánya által létrehozott kutatócsoportok működési költségeit összegezzük, már akkor is dollár százmillliókra rúgnak az adófizetők pénzéből elköltött összegek. Az UFO-jelenségnek – teljesen függetlenül attól, ki mit gondol a földönkívüli civilizációknak tulajdonított járművek valódiságáról és az azokat megörökítő dokumentumokról – ugyanakkor számos érdekes pénzügyi vonatkozása is van, túl azon, hogy mennyibe kerül a repülő objektumok utáni hajsza. Ezekből mutatunk be néhányat.

Mindenki ezt olvassa most!

A Nemzeti Hírszerzés igazgatója és a honvédelmi miniszter várhatóan júniusban hozza nyilvánosságra Amerikában az UFO-jelentéseket. A június elejére ígért jelentést az eddigi minősített katonai aktákból állítják össze. Habár egyelőre nem tudni, milyen következtetést vonnak le a dokumentum összeállítói a jelentésben szereplő információkból, mindenesetre várhatóan sok, eddig titkos feljegyzést hoznak majd nyilvánosságra olyan jelenségekről, melyeket földönkívülieknek tulajdonítanak.

Kik vagy mik azok az UFO-k?

Az angol Undentified Flying Object, vagyis az azonosítatlan repülő tárgy kifejezésből származó UFO betűszó az 1950-es, 1960-as évektől kibontakozó sci-fi irodalomnak és filmeknek köszönhetően vált a földönkívüli civilizációk titokzatos űrhajóinak szinonimájává, összefüggésben a II. világháború utáni állítólagos UFO-észlelésekkel.

AZ AMERIKAI KATONAI REPÜLÉSI SZAKZSARGONBAN MEGHONOSODOTT UFO KIFEJEZÉST A PILÓTÁK, ILLETVE A LÉGI IRÁNYÍTÁS AZOKRA A REPÜLÉS KÖZBEN VIZUÁLISAN VAGY RADARRAL ÉSZLELT OBJEKTUMOKRA HASZNÁLTÁK, AMELYEKNEK EREDMÉNYTELEN MARADT AZ AZONOSÍTÁSA.

Az 1970-es és 1980-as években a CIA az észlelésekkel összefüggő jelenségeket vizsgált, például a parapszichológia tárgykörébe tartozó jelenségeket, illetve az észlelések pszichés hatásait.

A SETI

A SETI egy általános rövidítés, amely a földönkívüli intelligencia keresésére utaló kifejezés, egy több tudományterületet integráló diszciplína.

A SETI-KÍSÉRLETEKET VÉGZŐ TUDÓSOK BIZONYÍTÉKOKAT KERESNEK NEM CSUPÁN A MÁSHOL ZAJLÓ ÉLETRE, HANEM MÁS CSILLAGRENDSZEREK INTELLIGENS LÉNYEIRE IS.

A klasszikus SETI alapjait az 1960-as években fektették le. Bár egyesek úgy gondolják, hogy a földönkívüliek a fejlett technológiájukkal esetleg ide tudnak jönni, ez a legtöbb tudós körében nem népszerű ötlet. Következésképpen, a programban főként rádióteleszkópokra támaszkodtak – hatalmas antennákra, amelyek rendkívül érzékeny és speciális vevőkkel vannak felszerelve, és főként e nagy antennák használatával próbálták lehallgatni az idegenek által sugárzott rádiójeleket, eddig eredménytelenül.

Mindenki ezt olvassa most!

Az 1984-ben létrejött nonprofit szervezetben, a SETI Intézetben John Billingham, a kaliforniai Mountain View-ban, a NASA Ames kutatóközpontjában dolgozó brit orvos indította el a projektet. (A programba  valamilvel később, 1999-ben civilek is bekapcsolódhattak, akik számítógépük épp szabad kapacitásait ajánlották fel arra, hogy azok segítségével a rádióteleszkópok fogta jelekben idegen eredet után kutassanak.) A SETI Intézet az évek során elképesztő összegű finanszírozást kapott az amerikai államtól és olyan kormányzati intézményektől, mint a NASA, kutatási támogatások formájában.

A FÖLDÖNKÍVÜLI LÉTEZÉS KUTATÁSÁRA ÉVI 12 MILLIÓ DOLLÁROS KÖLTSÉGKERETET KÜLÖNÍTETTEK EL.

Ez az inflációt figyelembe véve napjainkban mintegy 31 millió dollárt, több mint 9 milliárd forintot jelentene, kizárólag egy vagy több vélt, földön kívüli civilizáció kutatására. Történt ez az elhatározás egy olyan időszakban, amikor a tudománynak hála, a világűrről alkotott tudás rohamosan szélesebbé, nagyobbá vált.

Mindenki ezt olvassa most!

A közel tíz évig tartó előkészületek után, azonban 1993-ban az Egyesült Államok Szenátusának szavazásával lemondták a finanszírozást, pont amikor a kutatók megkezdték az égbolt felmérését.

AZÓTA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN AZ ÖSSZES SETI-T MAGÁNADOMÁNYOKBÓL FINANSZÍROZTÁK.

Ez azonban nem az egyetlen kutatási program, mely kapcsolatba hozható a lehetséges földönkívüli élet kutatásával. Az 1998-ban alapított NASA Asztrobiológiai Intézet az űrügynökségen belüli számos projekt egyike. Célja annak vizsgálata, hogy vajon a kozmoszban másutt is létezik-e élet. A tudósok főként a Marson, illetve az Europa és az Enceladus holdak jeges héja alatt vizsgálódnak.

A PENTAGON PEDIG 2007-BEN INDÍTOTTA EL A SAJÁT „AZONOSÍTATLAN LÉGI JELENSÉGEK” VIZSGÁLATAIT CÉLZÓ PROGRAMJÁT, AZ ADVANCED AEROSPACE THREAT IDENTIFICATION PROGRAMOT (AATIP).

Állítólag létezik egy 490 oldalas jelentés, amely részletezi ennek a programnak az eredményeit, bár ezt még nem tették közzé. A program 2007 és 2012 között működött, és 22 millió dollárba került.

A hírek szerint a Pentagon-projektre elköltött pénz elsősorban egy Robert Bigelow nevű milliárdos repülőgép-mágnáshoz került, aki a NASA-val együttműködő repüléstechnikai kutatócéget vezet. A program hivatalos megszűnése ellenére a titkos kutatásokat vélhetően mégsem adták fel.

Mindenki ezt olvassa most!

Ezt az is mutatja, hogy az amerikai védelmi minisztérium tavaly hivatalosan is nyilvánosságra hozott három rövid, azonosítatlan repülő tárgyakról szóló videót. Valószínűleg pont ezek a felvételek késztették David L. Norquist akkori hadügyminiszter-helyettest, hogy

2020. AUGUSZTUS 4-ÉN  JÓVÁHAGYJA EGY AZONOSÍTATLAN LÉGI JELENSÉGEK (UAP) MUNKACSOPORT (UAPTF) LÉTREHOZÁSÁT.

A Védelmi Minisztérium azért alapította az UAPTF-et, hogy fényt derítsen az UAP-ok eredetére és okára. Az Egyesült Államok kormányának titkosított ufóprogramjáért felelős Azonosítatlan Légi Jelenségek Munkacsoport (UAPTF) a haditengerészet hírszerzésének berkein belül működik.

A Pentagon épülete Washingtonban. FORRÁS: AFP/STAFF

A katonai ügynökségek elsődleges célja azonban nem az, hogy intelligens idegenek után kutassanak, hanem annak a meghatározása, hogy vajon ezek a titokzatos tárgyak vagy „idegen űrjárművek” potenciális veszélyt jelentenek-e az Egyesült Államok nemzetbiztonságára.

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia

Kapcsolódó hírek

Halálos lehet a nőkre egy népszerű növényi alapú diéta

Bizonyos ételek nagyobb eséllyel okozhatnak szívinfarktust a nőknél mint a férfiaknál, derítették ki kutatók. A nők étkezési szokásai eltérnek...

Rettenetes hírt közöltek: Ha ilyen sört vett, ne igya meg!

Biztonsági figyelmeztetést adtak ki a Heineken a 0,25 literes üveges termékeire. Biztonsági figyelmeztetést adott ki a Heineken a 0,25...

Hat db atombomba, nyomtalanul eltűnt Amerikában..

A Pentagon nem is titkolja, vagyis ennyi atombomba eltűnését beismeri, lehetséges, hogy tízszer ennyi tűnt el, csak azt...

Putyin jócskán emelte a tétet a Nyugattal folytatott gazdasági háborúban, .. nem filléres szankciókkal válaszolt, hanem dollártrilliárdos üzlettel..

Az orosz elnök új rendeletével gyakorlatilag kiszorítja a Shellt és a japánokat a szahalini gázprojektből, amely a világ...
facebook