Home Tartalom Múzeumok Dobó István Vármúzeum

Dobó István Vármúzeum

A várdombon épült fel a Szent István alapította egri püspökség első temploma, majd a román és gótikus székesegyház. A tatárjárás után megerősítették a püspöki várat a XVIII. század elejéig folyamatosan építették. A vár az 1552-es hősies védelemmel vált híressé, s azóta is a hazafias helytállás szimbóluma.

Falai között a Dobó István Vármúzeum kiállításai láthatók.

A világ fegyverei – A fegyverek világa

A kiállítás Péterváry István egri fegyvergyűjtő anyagát mutatja be. A hazai viszonylatban jelentős magángyűjtemény közel hatvan országból több mint hatszáz tárgyat vonultat fel.

A gyűjtő igyekszik a világ fegyvereiről minél teljesebb képet nyújtani, a gyűjtemény anyagában gyakorlatilag mind az öt lakott kontinens képviselve van. A gyűjtemény további jellegzetessége, hogy döntő többségben kora-újkori és újkori fegyverekből áll.

Egri képtár

Amikor Bartakovics Béla érsek 1872-ben megalapította a Líceumi Képtárat – és a Líceum második emeletének termeiben elhelyezte -, volt mire alapoznia. A gyűjtemény elsősorban a nagy műveltséggel rendelkező, a művészeteket pártoló egri érsekek, püspökök, prépostok s kanonokok ízlését reprezentálta, s ajándékaikból, hagyatékaikból állt össze.

A képtár legértékesebb festményei Pánthy Endre címzetes püspök, egri nagyprépost, elsősorban Bécsben vásárolt gyűjteményével kerültek a kollekcióba. (Dosso Dossi: Faun és nimfa; Felice Brusasorci: Sirató angyalok Krisztus holttestével; Hendrick Ter Brugghen: Pipára gyújtó fiú). A Líceumi Képtár utolsó nagy gyarapodását Samassa József egri érsek, főként magyar festők műveiből álló ajándéka jelentette.

Az Egri Érseki Líceumi Gyűjtemény 1950-ben a Dobó István Vármúzeum kezelésébe került, ahol nyolc évvel később ismét megtekinthetővé vált. A korábbi kiállítások után 1996-ban megújulva és kibővítve nyitottuk meg ismét az Egri Képtárat a nagyközönség előtt.

Az itáliai gyűjteményt bemutató termekben olyan nagy nevekkel egészült ki a kiállítás, mint Battistello, Antiveduto Grammatica, Giacomo Ceruti, Giulio Carpioni vagy Cesare Fracanzano. A németalföldi festők között is sok új név – Frederick van Valkenborch, id. Frans Francken, Theodor van Thulden, Pieter van Lint – jelenik meg egy-egy festménnyel a kiállításban.

A képtár legismertebb festménye a németalföldi műveket bemutató teremben található; az utrechti Caravaggio követők legjelesebbikének, Hendrick Ter Brugghen-nek Pipára gyújtó fiú (1623) című, jelzett képe. A festmény a mesterséges világítás problémájának s a kor kedvelt témájának, az életképekbe burkolt érzékszervek, illetve emberi temperamentumok megjelenítésének érdekes példája.

Cím: Eger Vár 1.
Tel: +36 (36) 312-744
E-mail: varmuzeum@div.iif.hu
Web: www.egrivar.hu

Exit mobile version
Megszakítás