A háború eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a Leopard 2-es harckocsik jóformán elpusztíthatatlanok.
A megdöbbentő tényre az amerikai Forbes magazin hívta fel a figyelmet. A statisztikákból az derült ki, hogy a tizenhárom hete megindult ukrán ellentámadás alatt eddig harcba küldött hetvenegy Leopard 2 harckocsiból mindössze öt került veszteséglistára, és ezek közül is csupán kettő veszett el teljesen.
A többi három súlyosan megrongálódott páncélost alapos javítással újból alkalmassá lehetett tenni a harcra. Ezeken kívül még tíz Leopard szorult kisebb-nagyobb javításra, de valamennyi visszanyerte harcképességét.
Ami azonban még ennél is fontosabb: minden sérült Leopardból élve jutott ki a személyzet, és csak egy katona vesztette életét. A kilőtt és elhagyott páncélosokról készült felvételeken is jól látszik, hogy valamennyi tank búvónyílása nyitva van, ami azt bizonyítja, hogy
a kezelők még éltek, amikor elhagyták a harcjárművet.
Az összesítésekből az is kiderült, hogy a páncélosokra a legnagyobb veszélyt az aknák és a cirkáló lőszerek jelentik. A földbe temetett robbanószerkezetek széttépik a lánctalpakat és a mozgásképtelenné vált Leopardokkal az orosz öngyilkos drónok végeznek. Illetve csak végeznének, mert a leggyakrabban használt Lancet cirkáló lőszer robbanótöltete ugyan rendkívül erős, de ahhoz nem elegendő, hogy felrobbantson egy Leopard 2-t.
Pedig a német harckocsi orosz kortársa, a T-72-es bármelyik változata is szinte azonnal felrobban egy jól irányzott dróncsapás következtében. A nagy kérdés, hogy a Leopard 2 miért szinte elpusztíthatatlan, miközben a vele azonos időben hadrendbe állt T-72 nagyon is sérülékeny?
A magyarázat a két páncélos tervezési elveiben és felépítésébe keresendő. A harckocsikat a tűzerő, a mozgékonyság, a védettség hármas követelmény rendszer alapján tervezik. Bár ezek némileg egymásnak ellenmondóak, a német mérnököknek sikerült eszményi egyensúlyt találni közöttük. A Leopard 2 – főleg az A6-os változattól kezdve alkalmazott új, hosszú csövű ágyúnak köszönhetően – olyan tűzerővel rendelkezik, amely bármelyik jelenleg rendszerben álló tankot képes kilőni, ráadásul többnyire akkora távolságból, ahonnan az ellenség még nem tud hatásosan tüzet nyitni. A jókora ágyúhoz méretes torony, illetve harckocsitest is tartozik.
Az Ukrajnának szállított A4-es és A5-s változatok legalább 62 tonnásak.
Azt gondolhatnánk, hogy ekkora monstrum csak lomha lehet, de nem a Leopard 2. Az 1500 lóerős dízelmotor jobb gyorsulást biztosít, mint a 41-44 tonnás T-72 alig 900 lőerős hajtóműve. Míg az orosz tank esetében szűk 19 lóerő jut egy tonna súlyra, addig a német harckocsinál 33 lőerő/tonna az arány. A fürgeség pedig sokszor a védelmet is segíti, amely egyébként ugyancsak kiemelkedően jó. Nem véletlenül ilyen nagy méretű és súlyú a Leopard 2-es: az egyik legjobban védett harckocsinak számít a világon.
A német tank különleges összetételű, úgynevezett kompozit páncéllal rendelkezik, amelyet egy brit fejlesztés nyomán Chobham páncélzatnak is neveznek. Az edzett acéllemezek közé különféle anyagokból álló rétegeget illesztenek.
Ezek állhatnak kerámiából, üveg- vagy szénszálerősítésű műanyagokból, alumíniumból. A pontos anyagösszetétel és a rétegek száma, elhelyezkedése már a legszigorúbban őrzött hadititok. Ám van még egy különlegessége ennek a páncélzatnak: a rétegek között jókora üregek találhatók. Ez az úgynevezett kazamatás elrendezés arra szolgál, hogy megszakítsa a páncélt átégető, kumulatív sugarat, illetve lassítsa és esetleg szét is törje a becsapódó űrméret alatti lövedékeket.
Egy külső szemlélő számára legfeljebb csak az tűnhet fel, hogy a termetes harckocsi külső méreteihez képes milyen szerény a belső tér. A Leopard 2 védelmi képessége a mozgási energiával romboló lövedékkel szemben a toronyrészen 50–60 cm, a test homlokpáncélján 40–60 cm vastag hengerelt acéllemezzel egyenértékű. A tesztek alapján a 120 mm-es nyíllövedékek (APFSDS lőszerek) 1,3 km távolságból, a 152 mm-es kumulatív (páncélégető) és 105 mm-es wolfram páncéltörő gránátok közvetlen közelről sem képesek átütni, még akkor sem, ha több egymást követő találat éri ugyanazt az egy pontot. A formázott (kumulatív) robbanótöltettel szembeni védelem másfélszer nagyobb, mint az adott páncélrész kinetikus védelme.
De van a Leopard 2-nek és általában a nyugati tankoknak, még egy óriási előnye. Az, hogy az ágyú lőszereit nem a toronyban tárolják, ott, ahol a személyzet helye is van. Ehelyett a torony hátuljában van egy külön rekesz, amit úgy alakítottak ki, hogy ha a gránátok felrobbannának, akkor az energia felfelé irányuljon és ne károsítsa a tornyot.
Ezzel szemben az orosz harckocsikban a lőszert a kezelők lába alatt, a harckocsitest aljában tárolják. Elvben ez a legvédettebb hely lenne, de a tények azt mutatják, hogy egyáltalán nem az. Ha olyan találat éri a tornyot, amely átüti a páncélzatot, akkor a becsapódó lövedék szinte biztosan felrobbantja a tank saját lőszerkészletét. Ezért látni annyi kilőtt orosz tankot, aminek messzire elrepült a tornya. Egy ilyen detonációt a bennülők sem élhetnek túl. Nem is csoda, hogy az orosz harckocsizók már egy kisebb, de még nem feltétlenül végzetes találat esetén is hanyatt-homlok menekülnek. A harckocsiaknák hasonlóan pusztítók tudnak lenni, mivel az orosz tankok haspáncélzata hírhedten vékony.
Persze a szovjet, majd orosz harckocsitervezők is igyekeztek harmóniát teremteni a tűzerő-védettség-mozgékonyság hármas követelmény elemei között, de az ő kezük eléggé kötve volt. Méghozzá azért, mert a szovjet/orosz hadsereg a szállításban erősen a vasútra alapoz. Mivel a vasúti kocsik mérete és teherbírása is korlátozott, ehhez kellett igazítani a páncélosok méretezését is.
A híresen kis méretű szovjet/orosz tankok tervezői a tűzerővel és a mozgékonysággal próbálták ellensúlyozni a védettség hiányát. Illetve próbálkoznak ők is kompozit anyagokkal, az úgynevezett robbanó páncélzattal és az aktív védelmi rendszerekkel. Az előbbiek az ukrajnai fényképek alapján nem sokat érnek. Az aktív védelemhez pedig olyan kifinomult elektronikai rendszerek kellenek, amelyek gyártása eddig jórészt meghaladta az orosz hadiipar képességeit. Így az alkatrészeket többnyire Nyugatról importálták, de ennek a háború miatt bevezetett szankciók véget vetettek.
Marad a hősies önfeláldozás, a huszáros rohamok, vagy a találatot kapott tank mielőbbi elhagyása. Ez amúgy a legtöbb esetben nagyon is bölcs döntés, mert a már említett okok miatt, ha egy orosz tank tüzet fog, akkor hamarosan robbanni is fog.
Ellenben a Leopard 2-es javítható marad. De ennél is sokkal fontosabb, hogy megvédi a benne ülőket.
Más a helyzet a hamarosan Ukrajnába kerülő Leopard 1-es esetében. Ez egy generációval korábbi harckocsi, amelynek páncélzata csupán edzett acéllemezekből áll, lövege pedig kisebb és így kevésbé hatásos, mint az újabb változatok.
Ellenben még így is lehet esélye a legtöbb orosz páncélossal szemben, mivel a műszerei jobb minőségűek, előbb veheti észre az ellenséget és pontosabban tud lőni rá. Ha elég képzett a személyzete, akkor olyan helyzetbe tudja manőverezni a tankot, amiből végzetes találatot vihet be egy nála korszerűbb orosz harcjárműnek is. A harcban a kiképzés, a lelkesedés, a katonák elszántsága legalább annyira fontos, mint a fejlett haditechnika.
