A múlt hét folyamán több borzalmas tragédia is történt, ezek egy része a héten lecsapó óriási viharnak köszönhető. Ám úgy tűnik, nem kell ahhoz valamilyen elemi természeti csapás, hogy életek, köztük gyermekek élete kerüljön veszélybe: az M1-es autópálya pátyi szakaszán történt halálos tragédia megelőzhető lett volna egy fontos szabály betartásával.
Eseményekkel teli hét áll a katasztrófavédelem mögött: a múlt heti viharok hatalmas pusztítást végeztek, melynek következtében óriási káosz alakult ki országszerte, de több tragikus baleset is történt az elmúlt napokban. Az egyik legborzalmasabb szerencsétlenség múlt kedden délután, az M1-es autópálya Biatorbágyhoz közeli szakaszán esett meg, mely több halálos áldozatot is követelt, köztük egy gyermek életét. Az esetről azóta ellentmondásos információk érkeztek, egy dolog azonban biztos: megelőzhető lett volna a tragédia. ..
M1-es autópálya: gyermekhalál, tömegkarambol, folyamatos útlezárások
A múlt keddi szerencsétlenben az első információk szerint 3 felnőtt és egy 10 év körüli gyermek vesztette életét. A tragédia a sztráda 22-es és 23-as kilométere között történt, a főváros felé vezető oldalon, Páty térségében. Az eddigi információk alapján egy bolgár rendszámú teherautó és egy angol rendszámú személygépkocsi ütközött össze, utóbbiban hét személy, köztük három felnőtt és négy gyerek utazott. A helyszínen lévő szemtanúk szerint az autó totálkárosra tört, az utasok beszorultak a járműbe, végül a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki őket. A ráfutásos balesethez az vezethetett, hogy az autó sofőrje rosszul mérte fel a féktávolságot, ezért ütközött neki a teherautónak.
A balesethez összesen 10 mentőegységet küldtek, köztük mentőhelikopter és gyermekrohamkocsi is érkezett a helyszínre. Az érintett szakaszon teljes útzár volt érvényben. A balesethez érkeztek még az érdi, tatabányai, fővárosi és a bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók is, akik igyekeztek minél gyorsabban kiszabadítani a sérülteket, majd átadták őket a mentőszolgálat munkatársainak. Az életben maradt három gyermeket kritikus állapotban szállították kórházba – tudatta korábban a Pest vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője.
Azóta újabb információk láttak napvilágot a durva balesetről, kiderült, hogy más fontos dolgot is elmulasztott az autót vezető sofőr, ugyanis a járműben senki sem használta a biztonsági övet, ami talán életeket menthetett volna. Erről bővebben a Kisalföld számolt be.Senki nem volt bekötve! Esélyt sem adtak maguknak, hogy túléljék a balesetet kedden az M1-es autópályán a 23-as km-nél, ahol ráfutásos baleset történt. Egy 37 éves férfi, két 19 éves fiatal és egy 4 éves kislány a helyszínen életét vesztette,
míg egy 4 éves kislányt életveszélyes, két 10 éves lányt pedig könnyű sérüléssel szállították kórházba” – adta hírül utólag a Baleset-megelőzés, az ORFK-OBB megbízásából készített információs oldal a Facebookon a borzalmas tragédiával kapcsolatban. Azóta nem érkezett újabb információ a baleset részleteiről, sem a túlélők állapotáról, a rendőrség még vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
Hét autó ütközött össze, ismét gyerekek a sérültek között
Pár nappal a keddi tragédiát követően újabb borzalmas baleset híre rázta meg az országot, mely szintén az M1-es autópályán történt múlt héten, péntek délután, Herceghalom közelében a főváros felé vezető oldalon. A tömegbalesetben hét autó ütközött össze, melynek következtében hatalmas, 8 km-es torlódás alakult ki rövid idő alatt.

Fotó: Zetovics Márió/ 24 óra / kemma.hu
Az első információk alapján a karambolban tíz ember érintett, köztük ismét kiskorú gyermekek is vannak a sérültek között.
A mentők hat sérültet – egy kisfiút, egy kislányt, három nőt és egy férfit – szállítottak különféle sérülésekkel, de stabil állapotban kórházba, további vizsgálatokra.
A helyszínre több mentőegységet riasztottak, a bicskei önkormányzati tűzoltók végezték a műszaki mentést. Az érintett szakaszon csak egy sávon lehet közlekedni, torlódásra kell számítani. A 26-os km-nél csak a leállósáv volt járható egy ideig, de alkalmanként meg is állították a forgalmat. Miután megnyitották az utat a forgalom előtt már tíz kilométeres volt a torlódás, ami csak nagyon lassan oszlott fel az útszakaszon lévő munkálatok miatt.

