18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDöbbenetes: ezért vadásznak a zsaruk a magyar zsoldosokra

Döbbenetes: ezért vadásznak a zsaruk a magyar zsoldosokra

Ukrajna — A Kelet-Ukrajnában évek óta dúló háborúban vehet részt az a két férfi, akiket tiltott toborzás miatt köröz a rendőrség.

A 25 éves móri Zsédely Csabát tavaly nyár óta keresi a Nemzeti Nyomozó Iroda, ahogy a kisújszállási, 48 éves Deme Lajost is elszámoltatnák, akit tavaly november óta próbálnak megtalálni.

A két férfi ügye nem véletlenül fut egy szálon, a közösségi oldalon egymás ismerősei, korábban még reagáltak is egymás bejegyzéseire. Noha Csaba és Lajos más megyében lakik és más korosztályhoz tartozik, egy dolog összeköti őket: mindketten aktívan érdeklődnek a fegyverek és a hadászat iránt, amit nem is rejtenek véka alá.

Zsédely Csaba és Deme Lajos

A 48 éves kisújszállási férfi csupa olyan fotót töltött fel az internetre, amelyeken katonai egyenruhában feszít. Lajos ráadásul a donyecki Szaur Mogila-emlékműnél is megfordult, ahol korábban véres harcok zajlottak az oroszbarát felkelők és a kijevi erők között. Két hónappal azelőtt, hogy elfogatóparancsot adott ki ellene a rendőrség, Deme egy nagyon modern, vadi új tankról töltött fel fotót az oldalára. „A régi-új tankom” – írta mellé, hozzátéve, „kis ráncfelvarráson” volt a brutális harci gép.

Deme Lajos egy ismert orosz emlékmű előtt pózol Donyeckben

Csaba szívéhez a tankok mellett az airsoftfegyverek is közel állnak, büszkén pózol velük terepmintás ruhában.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint az ukránoknak nincs nagyon szükségük zsoldosokra, a szeparatistáknak viszont annál inkább.

– Valószínűleg felkereste őket valaki az oroszbarát erők kötelékéből esetleg azért, mert olyan posztokat tettek ki, amelyek alapján azt feltételezték róluk, hogy beszervezhetőek. Az Iszlám Állam oldalán harcolókkal ellentétben ezek az emberek nem potenciális terroristák, de figyelni kell őket – magyarázta a Blikknek Gyarmati.

A 25 éves Zsédely Csaba airsoftfegyverekkel pózolt több fotón is

A tiltott toborzás – amivel Lajost és Csabát vádolják – nemcsak új katonák beszervezését jelentheti, de azt is, hogy valaki nemzetközi összeütközésben részt vevő idegen fegyveres szervezetbe önként belépett, esetleg kiképezték egy ilyen alakulatban. Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerint kockázatot is jelenthetnek ezek az emberek.

— A zsoldosok Kelet-Ukrajnában képességeiktől és posztjuktól függően ezer és kétezer euró, vagyis 320-640 ezer forint között kereshetnek havonta. Miután jelentkeztek, kikérdezik őket, majd kiképzést is kapnak – mondta.

Bármikor fellángolhat

A 2014 márciusában kirobbant kelet-ukrajnai háborúban több mint tízezer ember vesztette életét. A régióban jelenleg állóháború van a kijevi kormányerők és az oroszok támogatását élvező szeparatisták között. Szakértők szerint jelenleg „csendesebb” a helyzet, ám a konfliktus bármikor kiújulhat, ami kizárólag a részt vevő felek sokszor eltérő szándékán múlik.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem