9.1 C
Budapest
2024. március. 2. szombat

Döbbenetes döntést hozott Ausztria, Zelenszkij dühöng

Dátum:

Megosztás:

Ukrajna elvárja, hogy az összes nyugat-európai ország, amely befogadta az ukrán menekülteket, visszaadja a sorköteles korú férfiakat, hogy besorozhassák őket a hadseregbe és a frontra küldhessék őket.

Az osztrák hatóságok azonban elutasították az Ukrajnából az országba érkezett katonaköteles korú férfiak kiadatását – írta meg a Mandiner a Do Rzeczy-re hivatkozva.

 A Mandiner szerint a lengyel lap arról tájékoztatott, hogy

AZ OSZTRÁK BELÜGYMINISZTÉRIUM NEM HAGYJA, HOGY BÁRKI FELTÉTELEKET SZABJON AUSZTRIA SZÁMÁRA.  

Az osztrák belügyminisztérium szerint az ukrán férfiak Ukrajnába való visszatoloncolásának lehetőségével nem fognak számolni, főleg azzal a kilátással, hogy a frontra küldik őket.

Sajtóinformációk szerint Ausztriában jelenleg mintegy 14 ezer 18 és 54 év közötti férfi tartózkodik, akik a háború miatt hagyták el a hazájukat. A bécsi kormány eddig összesen 101 629 menekültnek nyújtott segítséget – írták.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Ma este folytatjuk a Silvester Stallone maffiás sorozatát – Tusla királya 6-9 – videók

Tusla királya 6 Tusla királya 7 Tusla királya 8 Tusla királya 9 Kellemes szórakozást a filmekhez! Még több film itt! Our media displays content...

Ha most cselekszünk, ontani fogja a virágot a muskátli

Bár még nincs itt az idő, hogy kitegyük a szabadba pompázni kedvenc cserepes virágunkat, a muskátlit, már kezdhetjük az...

Dúvadrekord a Bakonyban – képek

A Képesfa Vadásztársaság mesébe illő területén mutatta be a Bakonyi tájegység idei dúvadterítékét. Az egy híján száz dúvaddal...

Acsa: eladó villa, kastély 13 szobás – 5,197,5 millió Ft, de akkor ez mennyi? .. Te mit gondolsz?

5 Milliárd 197 Millió 500 ezer, vagy 5,197,5 millió Ft, azaz 51.975.000.000.- Ft? Na ne nézzük meg a képeket,...