16.5 C
Budapest
2023. június. 7. szerda

Döbbenetes dologra derült fény: Kim Dzsong Unt fiatal lányok részesítik szexuális örömökben. Oszd meg!

Dátum:

Megosztás:

Észak-Korea – Kim Dzsong Unt saját „Öröm Osztagja” várja haza, miután visszatér egy-egy hosszabb útról, külföldi találkozásról.

A Daily Star cikke szerint az észak-koreai vezetőt az úgynevezett Kippumjo, azaz az „Öröm Osztag” fogja várni, amit fiatal nők alkotnak, akik között állítólag még egy 13 éves is van. A csapat feladata, hogy mindenféle szexuális örömökben részesítsék a diktátort a hazaérkezését követően, amiért 4000 dollárnak megfelelő összeget kapnak, emellett pedig teljes titoktartásra vannak kötelezve.

A Kippumjot még Kim nagyapja vezette be, amiben soha nem lehet egy tag 25 évnél idősebb. Az Öröm Osztagba egyébként szűz iskoláslányokat válogatnak be a katonák, teljesen véletlenszerűen, akiket ezután orvosi vizsgálatnak vetnek alá és ha minden rendben, akkor elköltöztetik őket otthonról.

A feladataik között szerepel a szex, a masszázs és a tánc is. Kim egyébként az apja halála után támasztotta fel az Öröm Osztagot, miután az apja, Kim Jong-il betiltotta.

Ugyan a diktátor házasember, ez nem akadályozza meg abban, hogy „magas és gyönyörű” lányokat rendeljen magának.

Az osztag tagjai évekig titokban dolgoznak, majd miután megkapják a fizetésüket, hazaküldik őket. Úgy tudni, előfordul, hogy a lányoknak Kim barátait is szórakoztatniuk kell, és az sem ritka, hogy néhányuk észak-koreai katonák feleségeként végzik.

Becslések szerint nagyjából 2000 lányt soroztak már be a Kippumjoba. Mi Hyang elmondta, hogy 15 éves volt, amikor a katonák megjelentek az iskolájában, hogy kiválasszák a következő tagokat.

Szerencsétlenségére ő volt az, akire a választásuk esett, majd úgy kényszerítették hűség fogadásra, hogy az ujjából vért serkentettek. Előírás, hogy a lányoknak nem lehetnek sebeik vagy egyéb testhibáik, a hangjuknak pedig nőiesnek és finomnak kell lennie.

Mondd el a véleményedet és oszd meg a cikket! Hirmagazin.eu

Forrás: Daily Star

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Gerard Butler, Linda Cardellini, Gary Oldman – A Hunter Killer küldetés – videó

Joe Glass tengeralattjáró-kapitány (Gerard Butler, Támadás a Fehér Ház ellen, 300) épp egy vészhelyzetbe került amerikai tengeralattjárót próbál...

A magyar kislányok lettek a legszebbek Törökországban

A 11 éves Sólyi Réka mindent vitt Sorra hozták el a dobogós helyeket a magyar versenyzők a törökországi Future...

Halálos baleset történt Budapesten tegnap éjjel – videó

Baleset miatt lezárták a ferihegyi repülőtérre vezető utat kedd éjszaka. A rendőrség a honlapján tudatta, hogy a karambolban többen megsérültek, egy...

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő - írja a ripost.hu Kedd Gyakran lesz erősen felhős az ég, és két...