Home Szabadidő Bulvár Döbbenetes dolgot mondott ki Alekosz: Számára az nem nő, aki…

Döbbenetes dolgot mondott ki Alekosz: Számára az nem nő, aki…

ELKÉPESZTŐ DOLGOT MONDOTT KI ALEKOSZ. FOTÓ: BLIKK/ VARGA IMRE Ha egy egyszerűbb nő értené az Alekosz-jelenséget, el is venné feleségül.

Ha egy egyszerűbb nő értené az Alekosz-jelenséget, el is venné feleségül.

Bár szándékai komolyak voltak, a Béres Anettnek és Schumacher Vandának szóló randifelkéréseivel nem ért célt Nagy Alekosz. Miután Béres „ótvaréknak” nevezte, és Schumachertől megkapta, hogy a hátán szeretne felkapaszkodni, az egykori valóságshow-hős a csalódások után megfogadta, hogy soha többet nem kezd hírességgel, de azért van egy olyan hazai sztár, akiért kivételt tenne.

„Orosz Barbara. A Mokkában találkoztam vele először. Hihetetlen megdöbbenésemre olyan kémia alakult ki köztünk, amit látni lehet a beszélgetésben. Pachmann Péter hamar háttérbe vonult, mert érezte a kémiát köztünk. Hihetetlenül éreztük egymást, ő pedig elmondta, hogy intellektuálisan izgalmas karakternek tart. Csak az mondja ezt, aki meglátja, aki pedig meglátja, az mellém való, ő pedig Orosz Barbara”

– nyilatkozta az egykori villalakó, akinek pontos elképzelései vannak arról, milyen barátnőt szeretne.

A legfrissebb hírek itt!

„Olyan barátnőre lenne szükség, aki érti a bulvárt, de nem profi. Értse, kedvelje az »alekoszi létet«, szórakoztatónak találja, de ugyanakkor férfiként tekintsen rám. Amatőr lány kell, akinek civil foglalkozása van, nem idegenkedik a közszerepléstől, de nincs is annyira benne. 25 és 35 környékén legyen életkorban, nem lenne gond, ha vidéki lenne. (…) Az a kapcsolat a megismerkedés pillanatában halálra lenne ítélve [ha a hölgy nem akarna szerepelni]. Nem akarom eldugni, én sztár vagyok. Ez azzal lenne egyenlő, hogy ne mutatkozzak vele. Ha gyerekünk születik, azt is nyugodtan le lehet fotózni; ha szakításra kerül a sor, azt is dokumentálni kell, ami ezzel jár. Vegyen részt a szereplésben, de ne akarjon ezáltal műmelleket, ne akarjon önálló szálakat elindítani. Tudja, hogy a családban én vagyok a sztár. Egy sztár nem is tud sztárnővel lenni, lásd Marics Peti és Tóth Andi”

– magyarázta, majd a női szereppel kapcsolatban elmondta:

„Nem baj, ha egy picit elesettek, ha el vannak veszve. Nem kell nyolcvan diplomát szereznie, meg milliókat keresnie egy bőrfotelben. Imponál, ha valaki fodrász vagy ruhabolti eladó. Aki ennél feljebb van, azzal nem lehet beszélni, mert férfi akar lenni.”

(Forrás: Index)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőItt a kemény fordulat az állatkínzási ügyben: Dolly kitálalt, elképesztő részletek derültek ki
KövetkezőSzázezreket kaszált a nyugtatókkal seftelő orvos alezredes: Afganisztánban még hős volt, most házi őrizetben van..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás