21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Döbbenet: már két éves a kislány, akinek a testén kívül vannak a szervei – azt gondolták, a születést sem éli túl

Dátum:

Megosztás:

Az orvosok úgy gondolták, hogy semmi esélye sincs a túlélésre a kislánynak. Az édesanyának a várandósság 12. hetében abortuszt javasoltak, ám a család nem mondott le a gyermekről.

Laurel Phizacklea egy cambridge-i kislány, aki egy rendkívül ritka fejlődési rendellenességgel született.

Szerveinek egy része ugyanis – például a gyomra, a mája és a bele – a testén kívül nőtt, mert az anyaméhben nem fejlődött ki a hasfala.

A problémát a terhesség 12. hetében vették észre a doktorok, ekkor ők a terhesség megszakítását javasolták, mert szerintük semmi esély nem volt arra, hogy a baba élve szülessen meg.

A kislány szülei, a 30 éves Kelly és a 34 éves Sean elhatározták, hogy nem mondanak le róla. Laurel 2018. június 6-án született meg és remekül van – írja a Bors.

„Amikor fürdeni megyünk, csak akkor vesszük le a kötéseket, amik most a hasfalát helyettesítik, a helyén tartják a külső részeket, hogy azok nehogy kihúzzanak valami mást is. Ilyenkor ölelgeti, simogatja” – mondta az anyuka.

Laurelre a következő születésnapja után nagy beavatkozás vár. Az orvosok sebészi úton beillesztik most kint lévő szerveit a helyére. A műtétig nagyon kell vigyáznia magára, mert ha megsérti az érzékeny részeket, nem fogják tudni megmenteni az életét.

„Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, Seannel egyszerűen a fellegekbe jártunk. Nem akartunk másik babát, Laurelt akartuk. Nagyon sok nehézségen mentünk már át. Rengeteg vizsgálaton az állapota miatt, de végigcsináltuk. Az orvosok még a szülés előtt is azt mondták, ne reménykedjünk, hogy felsírt, de ő üvöltött. Mi pedig sírtunk az örömtől. Már akkor tudtuk, hogy nagy harcos lesz” – mesélte az anya.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...