Home Szabadidő Bulvár Döbbenet! …És el jött a nap! Berki Krisztián nagyon szép szavakkal köszöntötte...

Döbbenet! …És el jött a nap! Berki Krisztián nagyon szép szavakkal köszöntötte fel születésnapján M. Richárdot, a Dózsa György úti gázolót! Oszd meg!

Berki Krisztián és a tavalyi Dózsa György úti halálos baleset okozója, már vígan èélik a gazdagok életét…, mert megtehetik.

Ünnepelni is tudni kell, még egyszer nagyon boldog születésnapot kívánunk, Ricsi, megtisztelő volt újra együtt ünnepelni!” – köszöntötte M. Richárdot az Instagram oldalán Berki Krisztián

Bors szúrta ki, amint a két impozáns férfiú egy csillagászati összegbe kerülő Bentley kabrió előtt állnak úgy, ahogy csak ők tudnak.

Az örömteli találkozás M. Richárd otthonában esett meg, a Dózsa György úti gázoló ugyanis házi őrizetben van, jól látható a nyomkövető a lábán.

Éppen a héten jött a hír, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság december 21-ig meghosszabbította M. Richárd házi őrizetét: a gyanú szerint ő okozta a tavalyi Dózsa György úti halálos balesetet, de a rovására írnak egy korábbi közúti veszélyeztetést is.

A regényes életű férfi – akit Gyurma néven ismernek a tikosszolgálatok – ez előtt már sok balhéban benne volt. Hiába, ha valakinek születésnapja van, legyen az bűnöző, vagy nem, fel kell köszönteni, és Berki jó kisfiú!

Forrrás: Hirmagazin.eu

Előző168 óra – túl a határon
KövetkezőHarminc éve nem volt ennyi fejlesztés az iskolákban
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás