15.7 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

DK: Emelni kell az öregségi nyugdíjminimumon és vissza kell állítani a svájci indexálást

Dátum:

Megosztás:

A Demokratikus Koalíció (DK) az öregségi nyugdíjminimum emelésére, valamint a nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszaállítására szólította fel a kormányt.

A DK frakciószóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint 2010 óta megduplázódott a havi 93 ezer forintot vagy annál is kevesebbet kapó, vagyis relatív szegénységben élő nyugdíjasok száma. Gréczy Zsolt hangsúlyozta, hogy több mint félmillióan kapnak 50-100 ezer forint közötti nyugdíjat.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjak ma átlagosan százezer forinttal maradnak el az átlagbértől. Véleménye szerint azért alakulhatott ki ez a helyzet, mert az Orbán-kormány felszámolta a Gyurcsány-kabinet nyugdíjszámítási rendszerét.

Végül azt mondta, hogy megnyugtató megoldást csak az európai minimálnyugdíj bevezetése jelenthet. Más témában kérdezték arról a hírről, hogy a VIII. kerületi önkormányzattól azért bocsátottak el egy nőt, mert nem vállalt túlórát.

Gréczy Zsolt azt kérte, hogy az esetről Pikó András józsefvárosi polgármestert kérdezzék meg.

Hozzátette, Pikó Andrásról nem tudja elképzelni, hogy azért bocsátott volna el valakit, mert nem tudott túlórát vállalni. Arról is kérdezték, hogy egy jobbikos, újpesti önkormányzati képviselő ellen eljárás zajlik, mert a vád szerint társaival együtt tunéziai turistákat vert meg.

Gréczy Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy nem a Jobbik szóvivője és nem újpesti önkormányzati képviselő, azt felelte, hogy amennyiben jogerős elmarasztaló ítélet születik, akkor az önkormányzat, a Jobbik vagy az elítélt eldönti, hogy az ügynek milyen közéleti következményei vannak.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...