Az emberi szem valójában a szürke 500 árnyalatát képes megkülönböztetni, annak ellenére, hogy a Szürke 50 árnyalata című könyv és film miatt teljesen más terjedt el a köztudatban.
Ráadásul Christian Greyjel ellentétben a szürke mindig a nyugalom és az elegancia irányába tereli a hangulatot, sohasem válik nyugtalanítóvá vagy túlzottan vibrálóvá, még rikító színekkel párosítva sem. Nem véletlen, hogy nem akar kimenni a divatból.
A szürke szín a fehér és a fekete között helyezkedik el, és finom eleganciájával, visszafogottságával szinte minden árnyalattal párosítva kiválóan működik, otthonunk bármely pontján. A hivalkodó színeket picit visszafogja, a pasztellekkel pedig lágy összhangot teremt. Megmutatjuk, milyen sokoldalúan képes működni ez az állítólag unalmas szín, attól függően, hogy hol melyik tónusát használjuk, és mivel kombináljuk.
Színpompás részletek szürkével kísérve
A szürke többnyire „láthatatlan”, bárhol is használják, épp ezért ideális az olyan gazdag színekhez, mint például a lila vagy a sárga. Ha a szürke halványabb árnyalatait használjuk, akkor az élénk színekkel kiemelhetünk bizonyos részeket, vagy frissességgel tölthetjük meg a teret. Jó megoldás, ha sárga vagy lila kiegészítőkkel dobjuk fel az enteriőrt. A drámaibb hatás érdekében azonban bátran fessük grafit- vagy antracitszürkére a falat, és vessük be a lila mély, telt, intenzív árnyalatait a berendezés kiválasztásakor.
![A napsárga párna otthonos vidámságot csempész a nappaliba](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4732/47323/473232/47323287_3607953_abf22a16eee523fbe9834ab6f3029fc6_wm.jpg)
![Ha drámai hatásra vágysz, használd a sötét árnyalatokat](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4732/47323/473233/47323335_3607957_42a125e1e503bd0bbe1bb9eebb6acee3_wm.jpg)
Akárcsak a természetben
A sötétzöld is nagyon jól megfér a szürkével, főleg, ha behozzuk a barnás árnyalatokat is. A természet színeivel becsempészhetjük annak nyugalmát az otthonukba. A szürke világosabb árnyalatai visszaköszönhetnek nagy felületeken is, mint a falakon és a bútorokon, míg a zöldnek a kiegészítő szerep jut, de fordítva is remekül működnek ezek a színek, csupán az energiák válnak erőteljesebbé. Izgalmas megoldás az is, ha a természetben megtalálható anyagokkal mutatjuk meg a színeket: például fapadló, szürke kőburkolat és gyönyörű szobanövények.
![A természet valódi színei egy helyiségben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4732/47323/473233/47323367_3607961_aceccdfe8f774055b5ccca1839dbc6ca_wm.jpg)
Púderes nyugalom
A lágy rózsaszín önmagában túl babás, lányos. Azonban, ha szürkével kombináljuk a púderes árnyalatokat, máris elegáns, szinte lebegő belső teret kapunk, ahol egyszerűen jó megpihenni. Meghitt és biztonságos, nem véletlen hát, hogy egyre népszerűbb ez a színkombináció a babaszobákban és a hálószobákban is.
![A csupa rózsaszín babaszoba lejárt lemez; inkább kombináld a szürke árnyalataival](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4732/47323/473233/47323383_3607963_f68a95aa67e8071be85181b4d3fefd34_wm.jpg)
![A szürke-rózsaszín hálószoba lehet a kompromisszumos megoldás, ha a férfi nagyon ágál a nőies árnyalatok ellen](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4732/47323/473234/47323413_3607967_df7259e7907077e21add528171ad3e5f_wm.jpg)
Egy cseppnyi luxus
A kék árnyalataival játszva friss és elegáns hatást érünk el. A sötétkék erős, hideg színét a világosszürke még sarkosabbá és tekintélyt parancsolóbbá teszi. Ha a lazúrkéket és a jégkéket választjuk, valamint egy kis rezes felületet is megcsillantunk, akkor igazi impozáns, de mégsem hivalkodó teret alakíthatunk ki. Ki ne szeretne ilyen fürdőszobában pihenni egy fárasztó nap után?
![Gyönyörű összhang a szürke és a kék árnyalataival](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4732/47323/473235/47323507_3607975_f1dbef84bf6ffd59fe1a8e31dff43433_wm.jpg)
A ház lelke
A szürke a konyhában is tökéletesen megállja a helyét konyhabútorszínként és úgy is, ha csak kisebb részletekben mutatjuk meg. Legalább olyan elegánssá és letisztulttá tehetjük ezt a helyiséget, mint ha tükörsima, fehér felületekkel játszanánk.
![Erre a szürke konyhára nehéz lenne nemet mondani](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4732/47323/473235/47323539_3607979_4c531d71666b7b0f58425949ba71d4ff_wm.jpg)
![A klasszikus fehér álomkonyha a szürke árnyalataival és földszínekkel lágyítva](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4732/47323/473235/47323583_3607985_c3e5e907c4adebb10f0e61a4800dea89_wm.jpg)
A szürkének egyetlen titka van: nem szabad csak a szürkében gondolkozni. Ha ügyesen használjuk ennek a semleges színnek az adottságait, akkor nem egy barátságtalan, unalmas és depresszív hangulatú házba lépünk be, hanem egyszerre érezzük a visszafogott eleganciát, a stílusosságot és a határtalan nyugalmat.