9.2 C
Budapest
2024. március. 2. szombat

Denise Richards, Matt Dillon, Neve Campbell, Kevin Bacon, Bill Murray – Vad vágyak – videó (+18)

Dátum:

Megosztás:

Kelly Van Ryannek (Dennis Richards), a csábító tinilány vágyainak célpontja egy jóképű tanár, Sam Lombardo (Matt Dillon).

Amikor Kelly kocsimosás ürügyén Samnél jár, kihasználja az alkalmat. Ám másnap a lány kisírt szemmel azt állítja anyjának (Theresa Russell), hogy tanára megerőszakolta. Néhány nappal később egy másik diáklány, Suzie Toller (Neve Campbell) is erőszakkal vádolja Lombardót.

Az ügybe belekeveredik Ray Duquette (Kevin Bacon) nyomozó is, akinek a megjelenésével csak tovább nő a megválaszolatlan kérdések száma, miközben a történet egyre vadabb és forróbb fordulatokat vesz…

25 éve mutatták be a Vad vágyak című filmet, ami igazi kultfilmmé nőtte ki magát.

Ez volt egyike azoknak az erotikus thrillerének az Elemi ösztön és A tanú teste film mellett, ami feszegette a műfaj határait, de annyira, hogy az akkor időkben sikeresen döntötte le a prűdség falait. A siker kulcsát nagyon egyszerűen úgy is le lehetne írni, hogy anno rendes hollywoodi filmbe nem volt szokás édeshármast pakolni, de itt megtették, aztán erre jött még az, hogy Denise Richards mindent megmutatott magából, és ami tényleg már csak hab a tortán, hogy még jó színészek is szerepeltek benne.

Bevezetőszöveg és nyitókép

Bevezetőszöveg cikk-részlet

Teljes film magyarul:

Vad vágyak

Kellemes szórakozást a filmhez!

Még több film itt!

Our media displays content free of charge! Thank you for watching the video! Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Acsa: eladó villa, kastély 13 szobás – 5,197,5 millió Ft, de akkor ez mennyi? .. Te mit gondolsz?

5 Milliárd 197 Millió 500 ezer, vagy 5,197,5 millió Ft, azaz 51.975.000.000.- Ft? Na ne nézzük meg a képeket,...

Szellemvárosként pusztul Hajmáskér egykori csodája

Hajmáskér arculatának bő egy évszázada meghatározó eleme egy impozáns épülettömb. A hajdani tüzérségi laktanya kastélyszerű parancsnoki épülete és...

Március 4-e az Elhízás elleni világnap: A bélflóra lehet a fogyókúra titkos fegyvere!

Ez lehet a hatékony testcsúlykontroll alapja a gyógyszerész szerint.. Március 4-én az Elhízás elleni világnapon a figyelem középpontjában az...

Bár a háború megnyeréséhez nem vitte sokkal közelebb, Avgyijivka februári elfoglalása fontos hadműveleti siker volt az orosz hadsereg számára.

Ennek nyomán ugyanis hátrébb szorult az ukrán tüzérség, az oroszok szabadabban, hatékonyabban használhatják a Doneck városa körüli sűrű...