Home Főhírek Gazdaság Demonstrációra készülnek a taxisok

Demonstrációra készülnek a taxisok

hirmagazin 2015 06 04 172058
2015. 06. 04. – 16:40
forrás: MTI

Amennyiben június 16-áig nem fogadja el a parlament a taxis rendeletet, akkor az utcára mennek.
Demonstrációt szervez az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) június 16-án Budapesten, amennyiben addig a parlament nem fogadja el a taxis rendeletet – jelentette be Metál Zoltán, a szervezet elnöke csütörtökön a fővárosban.

A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségével (FUVOSZ) közösen szervezett sajtótájékoztatón Metál Zoltán közölte: ha június 16. előtt elfogadná a törvényhozás a már tavaly november óta kidolgozott, valamint a kormányzati szervek és a taxis szervezetek által már elfogadott taxis rendeletet, akkor visszalépnek a demonstrációtól.

Az OTSZ elnöke és Peredi Péter a FUVOSZ főtitkára a sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy a rendelet mielőbbi megszületése érdekében az eseménnyel egy időben nyílt levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz is.

A FUVOSZ főtitkára elmondta: a rendelet törvényerőre emelkedésétől várják a fuvarszervező, közvetítő cégek működési feltételeinek szabályozását. Hozzátette: a szabályozás hosszú távú célja, hogy a személyszállítás rendszerében az Uber és a hozzá hasonló cégek is megtalálják a helyüket, de már a jogszabályi keretek között.

Ehhez kapcsolódóan hívta fel a figyelmet Metál Zoltán az adóhatóság májusi ellenőrzésének eredményére, amely rámutatott arra, hogy az ellenőrzött Uber-sofőrök egyike sem rendelkezett adószámmal, számla- és nyugtatömbbel, taxaméterrel, biztosítással, sem taxiengedéllyel.

A taxis szövetség elnöke hozzáfűzte: a rendelet elfogadásáig egymással párhuzamosan vannak jelen a piacon a jogkövető magatartást tanúsító, adókat és járulékokat befizető taxisok és az okostelefonok applikációja révén fuvarhoz jutó, adószámmal, biztosítással nem rendelkező Uber, Wundercar vagy más ezekhez hasonló szolgáltató cégek sofőrjei.

Metál Zoltán arról is beszélt, hogy egy nagyobb, személyszállítással foglalkozó cég havonta átlagosan 100-150 ezer fuvart bonyolít le, egy kisebb vállalkozás pedig 50-60 ezret, és úgy véli, hogy a taxi engedéllyel nem rendelkező Uber havi átlaga elérheti a 100 ezres fuvarszámot is. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Uber 2014-es piaci előretörése óta a hivatásos taxisok a megrendelések 20 százalékos visszaeséséről számoltak be.

Az OTSZ elnöke és Peredi Péter egyetértettek abban, hogy a kormányzattal folytatott tárgyalások iránya jó, a cél közös: mégpedig, hogy a magyar vállalkozások jogkövetőek tudjanak maradni.

Exit mobile version
Megszakítás