17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekDemeter nem érti a „sajtóbeli üzengetést”

Demeter nem érti a „sajtóbeli üzengetést”

Az LMP-s országgyűlési képviselő szerint nemcsak indokolt, hanem törvényes is volt az a kérdésfeltevés, amit a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez intézett a miniszterelnök lányának katonai repülőgéppel történt esetleges szállításáról.

Az LMP frakcióvezető-helyettes csütörtökön Debrecenben a Stop tandíj! címmel tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: miután a kecskeméti repülőbázison „teljesen törvényes keretek között” betekintett az iratokba, az információk „egyértelműen indokolták és indokolják azt a kérdésfeltevést”, amit megtett a két miniszternek.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke azt mondta, közérdekből nyilvános adatokról van szó, ezért hozta nyilvánosságra. Érthetetlennek nevezte azt a sajtóbeli üzengetést, ami az ügyben kialakult, ő maga – mint megerősítette – várja a miniszterek hivatalos, írásos válaszát, s annak ismeretében dönt a további lépésekről.

Arra a kérdésre, lemond-e országgyűlési képviselői mandátumáról, amelyre Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szólította fel az LMP-s politikust, egyértelműen nemmel válaszolt.

„Miért mondjak le?” – tette fel a kérdést. Úgy fogalmazott, hogy azt a munkát végzi, amivel megbízták a választók. Mint mondta, ennek az a legfontosabb eleme az, hogy országgyűlési képviselőként a kormányzat működését és tevékenységét, illetve a döntések végrehajtását ellenőrizze.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek