Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Decembertől megugranak egyes törlesztőrészletek – mutatjuk, mennyivel

A lakáshitelesek harmadának magasabb törlesztőrészletet kell fizetnie decemberben a bankközi kamatok emelkedése miatt. Egy tízmillió forintos hitelnél ez 5-10 ezer forint plusz havi kiadást is jelenthet. A szakember szerint legutóbb a 2008–2009-es válság idején volt ilyen rossz az irány.

Az elmúlt hónapokban sokéves csúcsra emelkedett az infláció Magyarországon, a Magyar Nemzeti Bank ezért tavasz óta folyamatosan emeli az alapkamatot, ezt pedig lekövetik a bankközi kamatok is. A hiteleseket a bubor, vagyis a budapesti bankközi kamatláb érinti leginkább, hiszen ehhez kötik a változó kamatozású hitelek kamatát – emelte ki érdeklődésünkre Palkó István, a Portfolio elemzője.

„Leginkább a lakáshitelesek vannak ennek kitéve, hiszen a többi hitel esetében a fix kamatozás már viszonylag elterjedt, míg a lakáshitelek esetében a hitelek mintegy egyharmada változó kamatozású. Így aztán a lakáshitelek mintegy egyharmada esetében közvetlenül a bubor emelkedése jelentősen emeli nem csak a hitel kamatát, hanem a törlesztőrészletét is.”

A decemberi törlesztőrészleteket az e hét pénteki kamatszint határozza majd meg – tette hozzá az elemző.

„Ha valakinek háromhavi kamatperiódusú hitele van, akkor az 1,61 százalékról 2,78 százalékra emelkedik.

A hathavi bubor 0,99 százalékról 3,04 százalékra, a 12 havi bubor pedig 1,1 százalékról 3,3 százalékra.”

Egy 10 millió forintos, változó kamatozású lakáshitel esetében, ha a fordulónap decemberre esik, akkor legalább 5 ezer forinttal nőhet a törlesztés. Ha azonban hosszú futamidejű hitelről van szó, a decemberi emelkedés a 10 ezer forintot is meghaladhatja.

Palkó István szerint hasonlóra csaknem 15 éve nem volt példa.

„Valamikor az előző válság idején, 2008-2009-ben változtak meg ilyen mértékben és ilyen rossz irányban a törlesztőrészletek, ugyanakkor elsősorban akkor még nem a kamatkockázat volt az elsődleges, hanem a devizahitel-kockázat. Ez 2014-2015-ben eltűnt, ugyanis akkor forintosították a devizahiteleket, viszont akik akkor devizahitellel rendelkeztek, és azóta nem váltották át a hitelüket vagy nem választottak új kamatperiódust, az ő hitelük 3 havi kamatperiódussal rendelkezik, sajnos ők vannak leginkább kitéve a kamatkörnyezet-változásnak, nekik nagyon gyorsan átárazódik a hitelük.”

A hitelmoratóriumosok esetében a korábbi kamatváltozások miatt a törlesztőrészlet nem, csak a futamidő nőhetett, az elemző szerint azonban a mostani helyzetben a 2020 év eleji állapothoz képest mégis magasabb törlesztőrészlettel szembesülhetnek. Időközben ugyanis a bank vélhetően érvényesítette a szerződés szerinti kamatváltozást. Különösen azok vannak ennek kitéve, akik 3, 6 vagy 12 havi kamatperiódusú hitellel rendelkeznek.

Nyitókép: kitzcorner/Getty Images

Kapcsolódó hang

Decembertől megugranak egyes törlesztőrészletek – mutatjuk, mennyivel

A hang itt érhető el!

Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás