Az elmúlt időszakban több olyan párkapcsolati problémával találkoztam, amikor egy már évek óta működő, stabilnak tűnő párkapcsolatban „egyszer csak” felbukkant egy harmadik fél. Szerintem ez amúgy mégsem úgy van, hogy „egyszer csak ott terem a semmiből”. Mert hiába próbálna bárki is bejutni a házba, ha nem lenne nyitva az ajtó.
Legalább résnyire. Ahol hiátus van, ott bizony meg van a rés a pajzson és máris lehetőséget adunk annak, hogy valaki felbukkanjon a „mi házunkban”. Tegyük félre a szakirodalmat és a női magazinos cikkeket és nézzük egy kicsit más szemszögből a megcsalást.
Szerintem ez egy igen nehéz helyzet minden résztvevő számára. Mert az, akit megcsalnak, nyilván a kínok kínját éli meg egyrészt fájdalmában, másrészt sértett önérzetének köszönhetően. Mert azért ez jelentős arcul csapás az Egónak, „nem kellünk”, „nem vagyunk elég jók” és hasonló téveszmés gondolatokkal párosulva, amibe persze jól bele is lehet élni magunkat és előhúzni a „szegény én” szerepét. Itt azért mindenképpen nem árt magunkba vésni, hogy mások hibája nem a mi bűnünk, szóval lehetőség szerint minél hamarabb próbáljuk ezt a gondolatkört magunktól távol tartani.
Ebben a fázisban egyébként még benne van a harag, düh, vádlás és kárhoztatás is, na és ne feledkezzünk el „A Harmadik” utálatáról, akit egyébként mindenki gyűlöl velünk együtt, segítenek haragudni rá és akár bosszút is forralni ellene.
Abba azonban eddigi tapasztalataim alapján tényleg csak néhányan gondolnak bele, hogy bár a legkönnyebb a kívülállót hibáztatni, kis százaléktól eltekintve szerintem abszolút nem az a perverziója az embereknek, hogy szeretőként éljenek vagy hobbi szinten dúlják fel mások életét. Egészen biztos vagyok abban, hogy ez számukra is óriási lelki trauma tud lenni, pláne, ha nem egyéjszakás kalandról, hanem hosszabb ideje tartó szeretői státuszról beszélünk. Nyilván nem egyszerű megélni, hogy az, aki miatt sutba dobjuk önérzetünket és vagyunk képesek „megalázni magunkat” más mellett alszik el és bár lehet, hogy azt állítja, hogy nincs közte és a párja között testi kapcsolat, nyilván ez azért nehezen hihető el, viszont szinte mindig bedobják hitegető érvként nekünk.
És elérkeztünk a szerelmi háromszögünk azon tagjához, aki miatt két azonos nemű ember éppen a poklot járja meg. Nos, mielőtt rá is kígyót-békát dobálnánk gondolatban és emlegetnénk mindenféle felmenőjét, azért itt is próbáljuk meg elképzelni az ő helyzetét. Szerintem ő a kulcs egyébként, mert nyilván ő volt az, aki érzékelte, hogy valami nincs rendben, már nem teszi boldoggá a jelenlegi kapcsolat és akinek volt bátorsága ahhoz, hogy elkezdjen lavírozni két ember között. Más kérdés, hogy ha már ilyen remekül felismerte, hogy hoppá, az eddigi nem oké, miért nem beszélte ezt át a társával és ha menthetetlennek, javíthatatlannak tűnik a kapcsolat, miért nem lépett ki belőle. Megmondom: az emberek nagy része javíthatatlan dolgokhoz is képes tíz körömmel ragaszkodni, csak mert megszokta és ez biztonságot ad számára. Egyébként meg megéri az izgalom, hiszen két helyről is kapja az Egó az elismerést.
Na de mi van akkor, ha nincs szó megromlott kapcsolatról, működik minden köztük?
Legalábbis egy kívülálló számára tökéletesnek tűnik, a benne levők számára is ideális, harmonikus és mégis jön a „nagy bumm”? (És itt halkan jegyzem meg, hogy ez a legfájdalmasabb minden félnek, hiszen nem akarták, nem volt előzménye és mégis ott tartanak, hogy valamelyiküknek van egy másik szálon futó élete.)
Egy ilyen párkapcsolatban hogyan tud felbukkanni egy harmadik fél?Ezen sokat gondolkodtam, amikor egy, számomra nagyon kedves baráti házaspárnál derült fény arra, hogy a férfi huzamosabb ideje már csak eljátssza a tökéletes családapát és férjet, amúgy pedig totálisan szerelmes egy szintén kapcsolatban élő nőbe.
Nos, azt gondolom, hogy a szerelem az az érzés, amit tényleg nem tudsz kontrollálni, mert mondhatod, hogy „nem, nem ezt érzem”, attól még szétszakít, attól még elborít teljesen és már nem vagy ura magadnak. Szerintem ezért még haragudni sem tud a másik, hiszen nem csupán szeretői státuszról van szó, hanem érzelmekről.
Ilyen helyzetben nagyon nehéz bármi olyat mondani, ami valóban előre visz. De talán annyi, hogy ha ezt meg is akarjuk élni, viszont nincs bátorságunk – bármilyen okból – ezt felvállalni, akkor legalább úgy tegyük, hogy ne derüljön ki. Tudom, ez pláne tőlem nagyon erős mondat, de meggyőződésem, hogy ha szereted a feleséged/férjed, de mégis a „Harmadikért” lángolsz, akkor azt tedd úgy, hogy azzal ne okozz senkinek se fájdalmat. Ha pedig az érzés, ami ennyire elöntött nem múlik, sőt erősebb benned az idő múlásával, önmagad miatt lépj ki a már meglévő kapcsolatodból, egyrészt, mert az úgy korrekt a másikkal, hogy megadod számára is az új lehetőségét és te sem őrlődsz tovább két ember között. (A szeretői státuszról külön bejegyzést fogok írni)
Sajnos, sokan éveket szenvednek attól, hogy nem elég határozottak. De abba mindenképpen érdemes belegondolni, hogy a saját önzőséged és határozatlanságod két általad szeretett embernek okoz óriási fájdalmat.
És ha úgy döntesz, hogy a „Harmadik” az, akitől búcsút veszel, nagyon fontos az is, hogy ne engedd visszacsorogni az életedbe, bármennyire nehéz is megállnod. (Érdemes párterápiára menni a „régi” társaddal együtt, hogy az a bizonyos „rés a pajzson” ne tudjon több galibát okozni)
Ha pedig a régi kapcsolatra mondasz véget, akkor tiszteld és szeresd azt, akit megcsaltál annyira, hogy nem hibáztatod őt a történtek miatt és korrektül, őszintén elmondod, hogy nem az ő hibája a te gyengeséged.
Sok erőt kívánok..bárhogy döntsetek is.
forrás: Jurák Kata blogja
