Home Sport Sporthirek Dárdai nagy bejelentése: nem lesz újra szövetségi kapitány

Dárdai nagy bejelentése: nem lesz újra szövetségi kapitány

Fotó: Gy. Balázs Béla

Úgy tűnik, lemondhatunk arról, hogy a szakember újra a válogatottat vezesse.

A magyar szakember az elmúlt négy és fél évben a német Bundesligában szereplő Herthát irányította, ám a csapat sikerei ellenére idén tavasszal megköszönték a munkáját. Azóta Zamárdiban pihen, és bár a következő állomása még nem ismert, az biztos, hogy nem szeretne újra válogatottnál dolgozni. A tréner a Kickernek adott interjút, amiből az infostart.hu szemezgetett.

„Én a mindennapos munkában hiszek, a válogatottat lezártam, nem fogok többet szövetségi kapitányként dolgozni, sem Magyarországon, sem máshol” – nyilatkozta.

Dárdai 2014 szeptembere és 2015 júliusa között irányította nemzeti csapatunkat, és részben az irányítása alatt megvívott hat meccsnek hála jutottunk ki a szép emlékű 2016-os, franciaországi Európa Bajnokságra.

Elárulta, hogy a nyári pihenő nagyon jót tett neki, és úgy érzi, lassan készen áll, hogy újra munkába álljon. Könnyen lehet, hogy újra a Bundesligában köt ki, ugyanis annak ellenére, hogy játékosként minden más német csapat érdeklődését elutasította, edzőként el tudja képzelni, hogy a Hertha egyik riválisánál dolgozzon.

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Gy. Balázs Béla

Exit mobile version
Megszakítás