forrás: M4sport
Dárdai Pál abban bízik, hogy a magyar válogatott 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel fog továbbjutni a belgák elleni Eb-nyolcaddöntőből.
A korábbi szövetségi kapitány, a Hertha BSC edzője az M1-nek Berlinben nyilatkozva elmondta, a csapat jó passzban van, Dzsudzsák Balázs nagy önbizalommal rúgja a pontrúgásokat, vannak magas embereink, magabiztosan passzolunk. „Kulcskérdés, hogy ne mi kapjuk az első gólt.”
A szakember szerint az is a magyar válogatott mellett szólhat, hogy topcsapatok, így a sztárokkal teletűzdelt belga válogatott játékosai is egy hosszú szezon után, szinte kizsigerelve érkeztek a kibővített létszámmal rendezett Európa-bajnokságra, míg a magyar csapat játékosai közül többen szinte alig játszottak a klubjukban. „Csinált a kapitány meg a stáb egy jó felkészítést, ritmusba jöttek ezekkel a mérkőzésekkel és most nyugodtan tudnak futballozni, 90 percig bírják erővel.”
A teljes interjúból az is kiderül, hogy Dárdai Pál szerint mitől ilyen sikeres a magyar válogatott és hogy milyen élmény volt az M4 Sport szakkommentátoraként a helyszínen átélni a három csoportmérkőzést.