Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Danika édesanyja megszólalt, és azt állította, hogy nevelőanyja rendszeresen bántalmazta a nemrég tragikus körülmények között elhunyt kétéves kisfiát.

Danika édesanyja megszólalt, és azt állította, hogy nevelőanyja rendszeresen bántalmazta a nemrég tragikus körülmények között elhunyt kétéves kisfiát.

Ahogy arról korábban a Blikk beszámolt, leesett a lépcsőről, és meghalt egy kétéves kisfiú a Hajdú-Bihar megyei Polgáron. Dani nevelőszülei a helyi mentőállomásra siettek vele a baleset után, de már nem tudták őt megmenteni.

A nevelőanyát később őrizetbe vették, aki a bíróságon többször is elsírta magát.

Danika és ötéves testvére azért kerültek nevelőszülőkhöz, mert a család körülményei nem voltak megfelelőek a neveléshez.

A tragédia után az édesanya is megszólalt, aki szerint a vádlott többször is bántalmazta fiát, akit többször is meglátogatott.

– Sokszor volt olyan, hogy a kisfiún zöld foltok voltak, szóval verve volt a gyermek. Eltörték a lábát, most meg jött ez a haláleset. A nevelőanya össze-vissza dadogott, nem merte elmondani az igazságot. Leesett a lépcsőről egyedül, utána meg azt mondta, hogy fogta a kezébe, és úgy estek el – nyilatkozta a Tényeknek a megtört édesanya.

A nevelőanya ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak, amiért akár 8 évre is rácsok mögé kerülhet.

Danika testvérét elvették a nevelőszülőktől, a család pedig szeretné, ha a gyermek visszakerülhetne hozzájuk.

– A nagyobbik unokámat, ha már a kicsit elveszítettem, akkor legalább már őt szeretném visszahelyeztetni – mondta sírva a nagymama.

A kétéves gyermek temetéséről a vér szerinti család szeretne gondoskodni, ám mivel szerény körülmények között élnek, várják a támogatásokat.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Elfogatóparancsot adtak ki a kedd este a Dunából kimentett Szabó Bálint ellen..

Géza

Így, vagy úgy, de kifizeted a tartozásod, jobb a törvényes, tisztességes módot választani, de ha nem megy, .. a NAV így „vezet rá” arra, hogy jó legyen neked is..

Géza

Friss részletek az újdörögdi gránátbalesettel kapcsolatban

Géza