Szerda délután egy csuklyás alak el akart csalni egy negyedikes kislányt a városmajori Kós Károly Általános Iskola folyosójáról, ám a kislány elszaladt előle. A lány azonban úgy megijedt, hogy csak később szólt a tanároknak, így a csuklyásnak volt ideje eltűnni a helyszínről.

A 12.kerulet.ittlakunk.hu bejegyzése szerint a tanárok értesítették a szülőket az esetről, valamint a rendőrségnek is szóltak. A lap kereste az iskolát, de a vezetőség nem akart nyilatkozni, helyette az illetékes tankerülethez irányították őket.

varos

Egy szülő a lapnak a következőképp idézte fel az esetet:

„Dél körül az iskolába besurrant egy férfi, és megpróbált elcsalni egy kislányt. Szerencsére a kislány elszaladt előle, de annyira megijedt, hogy csak késve szólt a tanároknak” – fogalmaztak. Egészen pontosan az történt, hogy egy magas, csuklyás ember negyedikes lányokat próbált elcsábítani azzal a szöveggel, hogy „Gyertek, velem nem kell tanulni.” Mivel a tanároknak nem szóltak rögtön a diákok, ezért az idegen el tudott szaladni.

Az iskola szerda délután értesítette a szülőket, hogy a hegyvidéki önkormányzati rendészet a rendőrséggel együttműködve elfogta a Kós Iskolába besurranó férfit. Az esetet a rendőrség megerősítette a portálnak, azt írták: „A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányságára 2017. május 31-én érkezett bejelentés és a férfit a rendőrök június 1-jén a délutáni órákban elfogták. Elszámoltatása folyamatban van”.