16.3 C
Budapest
2022. május. 21. szombat

Csopak

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Csopak története

A „csopaki riviérát” a világhírű geológus és geográfus, Lóczy Lajos (1849-1920) illetékes bemutatni, akinek Csopak nyugati szélén volt a villája, és 1891-től 28 éven át irányította a Balaton és környéke kutatásán fáradozó 60 kiváló tudós munkáját.

Az őskori, az ókori és a népvándorlás kori népek is megkedvelték e gyönyörű tájat, a „csopaki riviérát”. A karsztforrásokban és szénsavas forrásokban igen gazdag és jó megélhetést biztosító területen szinte mindenhol megtalálható az itt élt népek régészeti hagyatéka a rézkortól a honfoglalás koráig.

Akikre büszkék vagyunk: Még több Csopak Helytörténet
A község nevét, némelyek török, mások szláv eredetűnek tartják. Egyesek szerint Árpád vezér ajándékozta a területet Sopok nevű vitézének. A Csopak név első hiteles forrása, a veszprémi káptalan csere szerződési oklevele, mely 1277-ből származik. Vetési Albert veszprémi püspöknek voltak itt birtokai, aki egyike volt Mátyás király kedvelt diplomatáinak. A káptalan földjein dolgozó jobbágyok már László királytól adómentességet kaptak.

Privilégiumukat Mátyás király is megerősítette. A másfél százados török uralom idején a községek csaknem teljesen elnéptelenedtek. A 18. sz. elején a Szebenből és a Szerémségből érkező telepesek élesztik újjá a falut.

Helytörténet
Az 1750-es évek táján alakul meg a Szabad Csopaki Hegyközség, melynek pecsétje arról tanúskodik, hogy a szőlőművelés, a borászat a falu megélhetésében első helyen szerepelt. Ebben az időben a csopaki Séd vizére épült malmok a somogyi partról dereglyékkel szállított gabonát is őröltek. Számos családnak nyújtott megélhetési lehetőséget az embert próbáló jégi halászat és a nádvágás is.

A mai község 3 faluból alakult, a Nosztori völgyben Nosztre, az alatt Csopak és a mai vasútvonal felett Kövesd község helyezkedett el. A szőlőművelés és a borászat mellé, a 20-as évek körül társult a vendégfogadás, elkezdődött a fürdőkultúra kialakulása. Kezdetben a házak tisztaszobáinak kiadásával indult, később a kisebb-nagyobb villák építésével fokozatosan, majd a nagy üdülők megjelenésekor a szőlőműveléssel egyenrangú megélhetési forrássá nőtte ki magát.

Kissé elfeledett értéke természetes szénsavas ásványvize, amelynek eddigi múltját tükrözi az 1920-as évek végén kiépített Szent József Gyógyforrás.
Vidékünkön a fürdőélet és azzal együtt járó idegenforgalom kialakítása a XIX. sz. elejének időszakára tehető. Az úgynevezett „reformkorban” a tehetős polgárság és a hazáért tenni akaró nemesség felfedezi a magyar tájak szépségeit, és hírveréssel buzdítja a többieket is arra, hogy nem kell külföldre járni nyaralni, fürdeni, amikor itt van e gyönyörű vidék, a Balaton. Itt építsenek nyaralókat, mert azáltal a vidék is fejlődik és gazdagodik, anyagiakban és kultúrában egyaránt. A század elején a középosztálynak lett kedvelt, családias jellegű nyaralótelepe a csopaki Balaton-part.

Az 1990-es évekre több száz kiadó szoba és a nagy üdülőszállodák férőhelyei, sok ezer vendég befogadására tették alkalmassá Csopakot. A történelmi borvidék szépsége kitűnő boraival, a vendéglátás széles skálája, az utazási irodák kitűnő programjai és a község látnivalói bel- és külföldön egyaránt ezreket változtattak Csopak szerelmeseivé és rendszeresen visszatérő vendégeivé, mint remélhetően Önt is, Kedves Olvasó!

Horgászat
A község strandjának keleti szélén fém szerkezetes, új építésű széles horgászstég található. A stéget kizárólag horgászatra lehet használni, csónak kikötés egy közeli stégnél lehetséges, így zavartalanul horgászhatunk. A stég a Csopak-Paloznaki Horgászegyesület felügyelete alá tartozik, horgászjegyet a Kossuth utcai horgászboltban – vasút állomástól felfelé 100 méter – lehet vásárolni.

Forrás: wikipédia; Képek: google
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;

Cím: Csopak
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: http://www.hirmagazin.eu

Előző cikkBalatonvilágos
Következő cikkZamárdi

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Orbán Viktornak üzent a Greenpeace: Elég a véres olajból! .. – Szólj hozzá!

A szervezet csütörtök éjjel a Képviselői Irodaházra vetített óriási feliratot. Az Oroszország agressziója elleni közös uniós fellépést akadályozza azzal...

Frissítés a lajosmizsei balesetről – a 70 éves néni belahalt sérüléseibe a kórházban..

Halálra gázoltak egy nyugdíjast Lajosmizsén Egy 70 éves asszony halt meg Lajosmizsén, miközben egy várakozó autó mögött állt, amelynek...

Gázolás az 5-ös főúton, Lajosmizsén: a jármű alól emelték ki az áldozatot..

Baleset történt Lajosmizsénél, elgázoltak egy gyalogost. Parkoló autóba bepakoló embert ütöttek el az 5-ös főúton, Lajosmizsén a Dózsa György...

Lengyelország – Krakkó: Vaddisznó tört be egy szépségszalonba, hatalmas károt csinált..

Vaddisznó rontott be egy krakkói lakótelepen működő kozmetikai szalonba. Az állat „nagy lendülettel” futott be a helyiségbe – közölte a PAP...