Hirmagazin
Image default
Sporthirek

Csökkentik F1-es pilóták elszabadult fizetését?

Megkezdődtek a tárgyalások a Forma–1-es pilóták fizetésének korlátozásáról a hétvégi Emilia Romagna-i Nagydíjon, Imolában.

A javaslat 30 millió dollárban (9,5 milliárd forint) maximálná egy versenyző éves fizetését 2023-tól. A Mercedes hatszoros világbajnoka, a brit Lewis Hamilton – becslések szerint – 40 millió fontot (16,3 milliárd forint) kap szezononként, de jelenlegi szerződése a 2020-as idény végén lejár.

A csapatok költségvetésének maximálásáról már korábban döntöttek, ez jövőre 145, 2022-ben 140, 2023-tól pedig 135 millió dollár lesz, ám a pilóták bérét ez nem tartalmazza.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke hangsúlyozta: a versenyzők fizetésével kapcsolatban még semmit nem szavaztak meg, és bármilyen szabályváltoztatás esetén tiszteletben kell tartani az érvényben lévő szerződéseket.

A Mercedes főnöke, Toto Wolff szerint a csapatoknak a hosszú távú fenntarthatóság érdekében jövedelmezőnek kell lenniük,

ugyanakkor azt is érthetőnek tartja, hogy a világ legjobb pilótái magas fizetést kérnek, ahogyan az összes többi sportág világsztárjai.

Lewis Hamilton azt mondta, a fizetési plafonnal kapcsolatos megbeszéléseknek semmi köze ahhoz, hogy még nem hosszabbított szerződést a Mercedesszel. Az angol fontosnak tartja, hogy a Forma–1-es pilóták szervezete (GPDA) szorosan együttműködjön az illetékesekkel.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Vívó-vk: Muhari Eszter aranyérmes Barcelonában! .. Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez!

Géza

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel a Puskás Akadémiát egy ponttal megelőzve az élre állt.

Bognár Krisztina

A Ferencváros és az AZ Alkmaar közötti Európa-liga mérkőzésen, amelyet 2025. január 30-án rendeztek a Groupama Arénában, incidens történt a vendégszurkolók és a biztonsági személyzet között, mivel a fradi az eéső félidőben már 3:0-ra vezetett..

Géza
Megszakítás