1566-ban gróf Niclas Salm Gesztesen, Vitányban és Csókakőn is sikeresen vette fel a harcot a török ellen. A diadal után Salm visszavonult, de magyar helyőrséget hagyott Csókakőn. Néhány hónap múlva azonban a vár ismét török kézen volt.
A török korból ismert adóösszeírások legelőször 1582-ben tesznek említést Csókakőről. Akkoriban azonban a hajdan virágzó település helyzete tragikus volt: üres és lakatlan. A napjainkban aranykorát élő borkultúra sanyarú előzményeként említhető meg a török korabeli defter megjegyzése, amely az akkoriban lepusztult területre vonatkozott:
„…a nevezett város közelében lévő és egykor virágzó, de most pusztuló szőlők…”
1601-ben a bécsi hadvezetés hat zászlóaljnyi emberével és két ágyújával vette vissza a várat a mindössze 20 főnyi török helyőrségtől.
1601. október 9. és 15. között zajlott le a híres ütközetsorozat, amelyet Mátyás főherceg nyert meg. A 13 ezer fős császári sereggel szemben a török háromszoros túlerőt képviselt, de a hideg, őszi klímát nehezen tűrte. Ennek a számlájára is írható a török túlerő széthullása. Seregünkben olyan neves személyiségek is helyt kaptak, mint Forgách Zsigmond, Thurzó György, valamint a magyar végvári világ új nemzedékének reménységei: ifjabb Batthyány Kristóf és Osztovics Mátyás. Itt szolgált fiatal hadnagyként Johann t’Serclaes Tilly gróf, a 30 éves háború majdani legendás hadvezére. Említést érdemel Brindisi Szent Lőrinc, aki gyalog járta be Európát, prédikált és minden erejével küzdött a török hatalom ellen. Mátyás főherceg csapatában harcolt a török ellen. Istvánffy így ír róla:
„…A fölfeszített Krisztus keresztjével a kezében emelt hangon harcra buzdította a keresztény csapatokat, s mit sem törődött a körülötte röpködő golyókkal.”
Emlékét a móri kapucinus templomban elhelyezett arckép, és Rovátkai Lajos által készített mennyezetfreskó örökíti meg.
1602-ben azonban Csókakő vára ismételten török kézre került. A végső felszabadulásra még 85 évet kellett várni.
1619-ben a csókakői váruradalom falvait első ízben vették fel Komárom vármegye összeírt birtokai közé, ezt követte 1622-ben a vármegyei közigazgatás részleges és némileg jelképes visszaállítása.
1664-ben Evlija Cselebi török világutazó örökítette meg Csókakő fontos szerepét és felkészültségét is:
„…Székesfehérvár alá tartozó közigazgatási alközpont és helyettes bíróság: parancsnoka és elég katonája van.”
„…kicsiny, erős építésű váracska, de én nem mentem be.”
„…Egyetlen kapuja keletre néz, hadi szertára, mindenféle készlete bőven van.”
Az 1683-as, sikertelen bécsi ostrom alapjában véve rendítette meg a török hódoltságot Magyarországon. Buda 1686. szeptember 2-án elesett, közeledett a vég. 1687. október 16-án Csókakő 143 éves török uralom alól szabadult fel. 1690-ben Csókakő megszűnt erődítés lenni, 1695-ig még néhány török hadifogoly várbörtöneként használták, egyetlen zsoldos katona őrizte őket. Az utolsó török rab távoztával Csókakő várkorszaka végleg lezárult.
1691. november 8-án Hochburg János tanácsos vásárolta meg a csókakői uradalmat művelt és nem művelt területeivel, legelőkkel, erdőkkel, hegyeivel és völgyeivel, folyókkal, halastavakkal, malmokkal, vámszedési és bormérési joggal. A Hochburg urasággal sok gondja volt a lassan benépesülő településnek. 1692-ben, 1696-ban és 1694-ben is voltak említések a parasztság sanyarú sorsára.
A 18-19. században közös közigazgatási egységet alkotott Denna, Középgyóta, Kerekszenttamás, Ótelek, Várallya, Vóta, Zsipfalva puszta, Szentimre és Szerászló településekkel.
A szőlők komoly értéket jelentettek Csókakő számára. Az első települőket Lamberg grófja hozta be 1752 előtt. Ők is a szőlőkből éltek meg.
1752-ben a csókakői zsellérség ez része Hochburg Domonkos lánya, másik részük pedig a Lambergek birtokába került. A földeket szőlővel telepítették be, a bort piacra is elvitték. A községgé szerveződés fontos állomása a katolikus templom építése volt. 1783-ban már működött a katolikus egyházi iskola. Rektora Kiss István, akinek 6 fiú és 5 lány tanítványa volt. Az oktatás magyar nyelvű, írás, olvasás, számvetés és vallástudomány tartoztak az oktatott tárgyak közé.
1784 előtt nemesek letelepedéséről nincs adatunk. 11 nemest írtak össze akkoriban. Ők feltehetőleg szintén szőlőtermelésből éltek. Fényes Elek szerint „itt terem az egész megyében talán a legjobb bor”.
1784-87 között a település lélekszáma 287 fő. A faluban összesen 68 család élt. A zsellérek száma 64 fő, a házak száma 52. A falu lakossága nagyon lassan szaporodott: 1870-ben 676 fő, 1880-ban 708 fő, 1890-ben 741 fő, 1900-ban 731 fő, 1941-ben 808 fő. A lakosságszám lassú növekedése és gyakran tapasztalható visszaesése a filoxéra pusztításával hozható összefüggésbe. Ebből is jól látható, hogy a szőlők a lakosság megélhetésének forrását jelentették. Említést érdemelnek a gyümölcsfák is: szilva, dió, mandula, gesztenye, alma, körte, cseresznye, meggy, őszibarack, kajszibarack termett a vidéken.
Forrás: Wikipédia
Cím: Petőfi Sándor u. 3.
Tel: +36 (22) 583-021
E-mail: [email protected]
Web: www.csokako.hu
