Home Tudástár Autók - motorok - hajók Csődbe mehet a Tesla, nem áll jól az elektromos autókat gyártó cég

Csődbe mehet a Tesla, nem áll jól az elektromos autókat gyártó cég

Az autógyártás csodagyereke egy sor olyan újítást hozott a kocsik értkékesítésében és technológiájában, amit sárgulva irigyelnek a hagyományos autómárkák. Viszont a Tesla most mégis több sebből vérzik.

Tesla – Pixabay.com CC0

A legmenőbb technológiai cégek egyike épp kemény időszakon megy keresztül. Ez pedig a részvényeik árfolyamán is rajta hagyja a nyomát. Nem biztos, hogy túléli a Tesla.

A vállalat jelenleg több sebből vérzik. Az első és legkeményebb problémája, hogy a Model 3 gyártásával elég rosszul állnak. Már legalább háromszor csökkentettek eddig az előrejelzéseken a modell bejelentése óta, de még mindig nem tűnik elég alacsonynak a valósághoz képest. Április első felében ad ki új jelentést a cég, akkor majd kiderül, sikerült-e felpörgetni a gyártást.

Nem csak eladni kell tudni, gyártani is

Közben 123 ezer Model S szedánt hívnak vissza egy korrodáló csavar cseréjére. A csavar a kormányszervót tartja, és ha elérik és eltörik, akkor kormányrásegítés nélkül marad a kocsi. A Tesla közleménye szerint nem okozott még balesetet a nem megfelelő minőségű alkatrész, de a biztonság kedvéért cserélik minden autóban.

https://i.kinja-img.com/gawker-media/image/upload/s–d1cmE1Ak–/c_scale,fl_progressive,q_80,w_800/xypgybpv7nf5dmlx8xxf.gif

A vacak csavarral szemben az autopilóta funkció okozott már balesetet. Most pedig úgy tűnik, hogy a múlt heti, a sofőr halálát okozó balesetnél is be volt kapcsolva a robotpilóta. A cég által közreadott információk szerint a sofőr minimumra állította a követési távolságot és nem vett tudomást az autó figyelmeztetéseiről, hogy a kocsi vissza akarja neki adni a vezetést. Erre öt másodperce is lett volna, ez nem bizonyult elégnek, így az autó egy betonelemnek csapódott.

Rokonok

A fenti mellett szinte apróság, hogy a részvényesek egy csoportja pereli a céget, mert felelőtlennek érzik a Teslának azt a döntését, hogy felvásárolta a SolarCity nevű napenergiás startupot. A képen egy kicsit ront, hogy a startup két vezetője Elon Musk unokatestvére volt.

Végül pedig a költekezés és az elmaradó bevételek miatt elképzelhető, hogy a cég az év végére kifut a pénzből. Körülbelül kétmilliárd dollárt kellene új részvények kibocsátásával megszereznie ahhoz, hogy üzemben maradjon. A Financial Times elemzői szerint a felvásárlás nem fenyegeti a Teslát, mert olcsóbb lenne újból felépíteni a céget, mint menedzselni az eddig összeszedett adóságokat.

Forrás: nuus.hu

Képek: tesla.com

ElőzőJózsef 44-szer tudta volna megkerülni a Földet!
KövetkezőHihetetlen és egyben óvatosságra is intő! Medvét láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban! (Olvasd el és nézd meg!)
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás