Home Szabadidő Bulvár Csodát tett a válás a magyar színésznőknél

Csodát tett a válás a magyar színésznőknél

Détár Enikő, Koós Réka és La­dinek Judit is el­ké­pesz­tően jól néz ki sza­kí­tása után, hi­szen si­ke­rült új­ra­kez­deni éle­tü­ket. El­árul­ják, ho­gyan áll­tak fel a pad­ló­ról.

A Madách színházban játszó három színésznőnek nem csak karrierje, de magánélete is nagyon hasonló.Mindegyiküknek véget ért a házassága, ami nem összetörte, hanem erősebbé tette őket. A hot! magazinnak elárulták, hogy sikerült felállniuk magánéleti válságuk után.

Egy válás után mindannyian padlóra kerülünk, kudarcként éljük meg, hogy valami nem sikerült. De be kell látni, hogy innentől csak felfelé vezet az út

– jelentette ki Ladinek Judit, aki Koós Rékával együtt sokat segített az összeomlás szélére került Détár Enikőnek.

Amikor Enikő házassága tönkrement, és már az láttuk, hogy csak a gyerekosztályon tud magának ruhát venni, mert úgy lefogyott, akkor mi, a barátnői leültünk vele beszélgetni. Ilyenkor nem szabad magára hagyni, azt akit szeretünk.

„Nem tudjuk senki helyett megoldani a problémákat, de jó, ha érzi a másik, hogy számíthat a barátaira”– mesélte el Judit, akinek szavait Réka is megerősítette.

„Az élet megy tovább, és nem szabad lemondani a boldogságról. Sokan azt gondolják, hogy nekünk könnyű, de az életünk csak abban különbözik egy hétköznapi nőétől, hogy más a munkánk. Ugyanazt éljük át nap mint nap „– árulta el a színésznő, majd Rékasi exfelesége vette át a szót.

Csodát tett a válás a magyar színésznőkkel

A három elvált színésznő bombaformában van. (Fotó:DFP)

Nekem ebben anyukám volt a pozitív példa. Képes volt újra és újra elkezdeni. Háromszor volt férjnél, mindháromszor megözvegyült. Büszke vagyok a bátorságára. Édesanyám úgy élte az életét, hogy nyitott maradt a világ felé. Igyekszem én is ilyen lenni. Az embernek saját magát kell kihúznia a gödörből.

„Merni kell nyitni, még akkor is, ha minden újban benne van az elbukás veszélye” – tanácsolták a Bepasiztunk című darab főszereplői, akikre nem csak a színpadon, de a való életben is rátalált a szerelem.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás