Hirmagazin
Image default
Külföld

Csíksomlyó – 900 kilométert motorozott Ferenc pápa kedvé ért Adél

Legalább kétszázezer emberre számítottak Csíksomlyón, ahol Ferenc pápa szombaton szentmisét tartott. Tömegével érkeztek zarándokok már egy nappal korábban, és egész éjjel virrasztottak, mint Adél is, aki motorral jött idáig.

Lázas pakolás folyt még pénteken is Kissomlyó-hegyen, gyakorlatilag az utolsó simítások, hogy minden készen álljon mára, a pápai szentmisére.

Péntek délelőtt a Hármashalom-oltár már állt, amit kifejezetten az egyházfő igényeire alakítottak át, megemelték és tetőt építettek fölé. Hatalmas székelykaput állítottak a bejárathoz, külön az eseményre, helyükre kerültek a kelyhek, a kegyszobor is a csíksomlyói templomban.

A pápa szombaton helikopterrel érkezik Csíksomlyóra, ahol pénteken is lázasan folytak az előkészületek © AFP

Ferenc pápa szombaton helikopterrel érkezett a helyszínre, a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel várták, hiszen több mint százezer ember regisztrált előre, aztán a várakozást jóval felülmúlta a jelenvolt létszám.

– Külön szektorokat alakítottak ki azok számára, akik előzetesen regisztráltak, de természetesen azoknak is volt helyük, akik lemaradtak a jelentkezésről – biztosította a Borson keresztül a még szombaton érkezőket István Imre ferences szerzetes.

István Imre ferences szerzetes nagyon várja az eseményt © Knap Zoltán

A 11.30-kor kezdődő mise előtt a szentatya még elrobogott a pápamobillal a szektorok előtt, így mindenki láthatta őt. A másfél órás szertartás után ebéddel várták, és még délután utazott el Ro­mániából.

Sokan a zarándokok közül már napokkal korábban Csíksomlyóra érkeztek. Néberné Csepregi Adél nem is akárhogy, motoron tett meg Magyarországról 900 kilométert.

Néberné Csepregi Adélnak különösen fontos a helyszín, férje itt kérte meg a kezét © Knap Zoltán

– A férjem itt kérte meg a kezem, ezen a hegyen, ezért is nagyon fontos nekem Csíksomlyó. Összesen tizenhárman vágtunk neki Magyarországról motorosok, hogy láthassuk az egyházfőt. Az út emberpróbáló volt, nagy részét sötétben és szakadó esőben tettük meg, de egy ilyen eseményt nem lehet kihagyni – mondta a Borsnak Adél.

Nem csak Csíksomlyó, a környékbeli települések is megteltek a világ minden tájáról érkezett zarándokokkal. Péntek es­te szentmise volt a helyi templomban, utána sokan virrasztottak, hogy így hangolódjanak a pápai szentmisére. A települést és környékét még aznap délben lezárták. Csak gyalog lehet nekivágni a hegynek.

A szerzetesek sorban hordták ki a zarándokoknak a székeket, a biztonságiak kirakták a kordonokat © Knap Zoltán

Csak engedéllyel lehetett behajtani

Fokozott biztonsági készültségre és forgalomkorlátozásokra is számítani kellett a Csíksomlyóra érkezőknek. Csíkszeredában például a kegytemplomhoz vezető Szék útját már péntek este 20 órától lezárták, és szombat hajnali 6 óra után csak a helyiek, illetve a különleges engedéllyel rendelkezők közlekedhetnek gépjárművel.

A város területén és a kegytemplom környékén több információs pontot is létesítettek. Ezeknél több mint hatszáz önkéntes segítette a zarándokokat a tájékozódásban.

Egy szó, mint száz, a zarándokoknak és sok-sok embernek egy életre szóló, feledhetetlen élményben volt része Csíksomlyón!

bors, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

„Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen” – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

Géza

Pénteken a Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek Thaiföld fővárosában, aminek hatására összeomlott egy építés alatt álló toronyház. Olyan erős volt a földmozgás, hogy szinte kiugrott a víz a medencékből.. (18+)

Géza

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel .. Orbán Viktor békepárti politikája és annak nemzetközi megítélése – videók

Géza